Folyamatosak az egyeztetések a Magyar Tudományos Akadémia és az Innovációs és Technológiai Minisztérium között, pénteken Palkovics László miniszter megint az MTA épületében volt.
Orbán Viktor 2016-ban még mindent megígért az MTA-nak, most azonban mégis az Akadémia megregulázásán dolgozik a kormány, Palkovics László miniszter nemrég kijelentette:
kívánatos cél (...), hogy a kutatások jobban foglalkozzanak a mai társadalmakat érintő kérdésekkel, és hamarabb vezessenek eredményre.
A találkozók folyamatosak az MTA és az ITM között, ennek lehettünk tanúi pénteken is. Fotósunk reggel negyed nyolckor fotózta az Akadémia előtt az érkező, majd kilenc előtt nem sokkal a távozó minisztert:
Érdekesség: múlt hét pénteken is az MTA-n járt Palkovics miniszter, akkor is fotóztuk.