Itthon hvg.hu 2019. február. 16. 16:21

Mérce: február végéig dől el az MTA sorsa

Egyhetes ultimátumot kapott az Akadémia vezetése a kormánytól.

Február végéig eldől a Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek, és így az MTA-nak a sorsa is – írja a Mérce Palkovics László és Lovász László pénteki tárgyalásai után. Az innovációs miniszter és az akadémiai elnök egyeztetése után még több pont kétséges a portál szerint. Lényeges elem, hogy megkapják-e a kutatóintézetek mind és teljes egészében a törvény szerint nekik járó forrásokat, és így a tudományos élet minden területén tudnak-e folytatódni az alapkutatások, illetve az, hogy a kutatóhálózat megmarad-e az MTA irányítása alatt.

A szerkeszti átalakításra egyébként több terv is született. A Palkovics-terv abból állt, hogy a minisztérium egyszerűen törvénytelenül az MTA kutatóintézeteinek járó pénzre pályázatot írt ki, amelyre nem csak az MTA kutatóintézetei, hanem más szervezetek is pályázhatnak, például a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol erre már külön intézményt is létrehoztak. Egy másik terv szerint ami a Fidesz-közeli Professzorok Batthyányi köréhez köthető, egy új szervezet jönne létre, amely felügyeletét az MTA és a kormány közösen látja el, és ez alá a szervezet alá tagozódnának be a kutatóintézetek.

Ha pedig az MTA alól kikerülnek a kutatóintézetek, az a Tudományos Akadémia végét is jelentené, hiszen ezután csupán a köztestületi funkciója maradna meg az Akadémiának. A Mérce úgy tudja, az MTA most egy hetet kapott Palkovicstól, hogy kidolgozza saját álláspontját. A miniszter február végéig le is akarja zárni a vitát. Február 26-án újabb rendkívüli ülést tart az MTA elnöksége.

(Mérce)

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.