Itthon hvg.hu 2019. február. 11. 07:25

Portikot az FBI-t is segíthette

A magyar alvilág egyik egykori feje vélhetően valamilyen alku részeként utazhatott Amerikába a nemzetközi elfogatóparancs ellenére.

Portik Tamás amerikai kapcsolatairól ír a Magyar Nemzet. A lap szerint a börtönbüntetését töltő, a Gyárfás Tamás elleni ügyben a volt úszószövetségi elnökre állítólag terhelő hangfelvételekkel rendelkező Portik a nemzetközi körözése ellenére utazhatott az USA-ba, gyerekei amerikai állampolgárok. A lap informátorai szerint Portik a különleges bánásmódot azzal érdemelte ki, hogy az FBI-nak információkat szolgáltatott a magyar elit és a posztszovjet maffia kapcsolatairól.

Köztük Szemjon Mogiljevicsről, azaz Szeva bácsiról is. Róla egy nemrég megjelent,Trump elnökről szóló könyv is ír. Craig Unger Putyin háza című könyve az amerikai elnök és Putyin közti lehetséges gazdasági szálakat próbálta feltárni. Az orosz maffia és az amerikai pénzemberek közti kapcsolatokban volt szereplő Mogiljevics, akiről Dietmar Clodo, korábbi embere azt nyilatkozta, egymillió márkát küldött 1994-ben Orbán Viktornak a Fidesz kampányára, és erről videófelvétel is van, amit a Miniszterelnökség 2017-ben képtelenségnek nevezett.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.