Itthon T. R. 2019. január. 18. 17:03

Lefestette a sötét valóságot a Human Rights Watch Magyarországról

Az autokraták és az ő sötét játékszabályaik. Erre a veszélyre hívja fel elsősorban a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet a figyelmet most megjelent jelentésében. A fókuszban a világ autokratái, illetve az ő viszonyuk az emberi jogokhoz. Gyakran előkerül Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is.

Bizonyos értelemben ez az emberi jogok sötét ideje, az autokraták és a jogsértők előtt ott a lehetőség, hogy megragadják a hatalmat. De az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság védelmezői is erősödnek – kezdi felvezető írását Kenneth Roth, a HRW ügyvezető igazgatója.

A HRW vezetője sorolja a példákat: Amerika élén Donald Trump, aki megveti azokat, akik nem a többségi társadalomhoz tartoznak, megpróbált bírákat és médiatermékeket ellehetetleníteni; Putyin Oroszországa évek óta jogállami deficittel küzd, ahogy Erdogan Törökországa is. Brazília élére most választották meg a dél-amerikai Trumpnak mondott Jair Bolsonarót, Kína továbbra is egyszemélyi vezetés alatt, Duterte Fülöp-szigeteki ámokfutásairól nem is beszélve. És ebbe a névsorba illeszkedik a populista olasz belügyminiszter Matteo Salvini, valamint Orbán Viktor magyar kormányfő is a HRW-ügyvezető szerint, utóbbi

az illiberális demokráciával.

A bevezető után a HRW részletezi a különféle térségek, nemzetközi entitások és országok állapotát, az Európai Unióról elsősorban azt elemik ki, hogy ugyan a migrációs nyomás csökkent az EU külső határainál, a tagállami populista vezetők továbbra is riogatnak a menekültekkel. „A migrációval kapcsolatos álláspontjuk gyakran aláássa az EU erkölcsi helyzetét, és gyakran kevés közük volt a hatékony politikához.” (Megemlítik a Magyarország ellen indult EU-s vizsgálatokat, kötelezettségszegési eljárásokat is.)

Általában Magyarországról leírják, a Fidesz radikálisan jobboldali politikával nyert újra választást, de Európában több helyen is bevándorlás- és menekültellenes, populista jobboldali politizálással nyertek választást pártok. A részletes országjelentés pedig egy mindenre kiterjedő ismertető Magyarországról és az emberi jogokról.

A kampány alatt a kormánypárt képviselői – köztük Orbán Viktor is – többször nevezték Soros ügynökeinek a civileket, a politikai ellenfeleket és az újságírókat.

Megjegyzik, a lejárató kampányt a Fidesz nem csak a kampányban használta, a választási győzelem után is folytatták, a célkeresztben továbbra is a menekültek, a civil szervezetek és a politikai ellenfelek, a kampány terepe pedig a kormánybarát média. A jelentés szól a júniusi alkotmánymódosításról is, amivel Magyarország bezárt, ekkor mondták ki ugyanis többek között, hogy idegen népesség nem telepíthető be az országba, nem kaphat menedékjogot az, aki olyan országon keresztül érkezik, ahol nem volt kitéve üldöztetésnek és nehezítettek a menedékjogi szabályokon is.

Felidézik még a Stop Soros-törvénycsomagot, a civil szervezeteket sújtó bevándorlási különadót (amit az érintettek nem fizetnek), a CEU elüldözését, a gyülekezési törvény módosítását, ami több jogot ad a rendőröknek a tüntetőkkel szemben, valamint azt, hogyan bánnak a menekültekkel a határon, éheztetik, verik őket.

Tavaly év vége óta pedig a túlóratörvény ellen tüntetnek Orbán Viktor és rendszere ellen.

A Human Rights Watch hírét a jelentésükről itt, a teljes 2019-es jelentést pedig itt éri el.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.