Itthon hvg.hu 2019. január. 16. 09:50

11 kérdésre vár választ Szél és Hadházy az MTVA vezérigazgatójától

A képviselők elküldték kérdéseiket Papp Dánielnek, és abban reménykednek, hogy most végre választ is kapnak.

Újra az MTVA székházának területén van a független Szél Bernadett és Hadházy Ákos. A képviselők már harmadik napja próbálnak beszélni Papp Dániellel, az MTVA vezérigazgatójával, aki először nem volt hajlandó találkozni velük, majd néhány órával később megjelent, de akkor is csak azt hangoztatta a képviselőknek, hogy az ellenzék erőszakos, és megfélemlíti a tévé munkatársait.

Szél és Hadházy szerdán már a Duna Médiaszolgáltató székházából jelentkezett be, állításuk szerint azért, mert az MTVA székházába nem engedték be őket.

A politikusok most 11 kérdésre várnak választ Papptól, a kérdéseket az MTVA kommunikációs igazgatóján keresztül küldik el neki.

Megpróbáljuk a rettegő hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató dolgát megkönnyíteni, hogy ne féljen olyan nagyon találkozni két országgyűlési képviselővel. A kommunikációs igazgatón keresztül megkapja tőlünk _előre_ a kérdéseket, így nyugodtan fel tud készülni, és hátha így lesz már mersze a törvényi kötelességének eleget tenni és találkozni velünk

– írja közösségi oldalán Szél Bernadett, aki Hadházyval együtt a következő kérdéseket tette fel Pappnak:

  1. Hogyan lehet valaki az MTVA vezérigazgatója, aki még 2011-ben úgy vágta meg a Daniel Cohn-Bendit-riportot, mintha a zöldpárti EP-képviselő elmenekült volna a kérdései elől, miközben erről szó sem volt? Továbbra is tiltakozik-e amiatt az állítás miatt, hogy Ön hírt hamisított?
  2. Hogyan sikerült 2012-ben, az Operánál rendezett tüntetésről úgy bejelentkezni, hogy a riporter háta mögött csak rendőrök meg az üres Andrássy út látszódjon?
  3. Normális dolog-e az MTVA-nál, hogy egy évekkel korábban, feltehetően Kairóban készült videót tesznek közzé, azt állítva, hogy a kölni szilveszteri események láthatók rajta?
  4. Bevett gyakorlat-e az MTVA-nál, hogy Pukli István lejáratása érdekében a saját, korábbi anyagukat vágták meg úgy, hogy teljesen más értelme legyen, mint ami valójában elhangzott?
  5. Alkalmasak-e azok a munkatársak, akik a münsteri támadás ügyében még órákkal azután is bevándorlókról írnak, hogy kiderült, pszichés beteg német férfi volt az elkövető?
  6. Belefér-e a közszolgálati alapelvekbe, hogy egy bevándorlásellenes AfD-politikus játsza a hétköznapi, migránsoktól rettegő németet a köztévé riportjában?
  7. Hogyan egyeztethető össze a szakma szabályaival, hogy ugyanaz a bangladesi migráns Boszniában egyik nap még békés menekült, másik nap már a határőrökkel harcol?
  8. Belefér-e a vezérigazgatónak a pártatlanság fogalmába, hogy egy október 23-i tüntetésről szóló tudósítás azzal kezdődik, ki kinek a felszólalását „fúrta meg”?
  9. Mindennapi gyakorlat-e, hogy az MTVA a sját épülete előtti tüntetésről egy másik sajtóorgánum szemlézésével számol be, majd három percen keresztül hazugságokat sorol a szervezőről?
  10. Mi a magyarázat arra, hogy az MTVA vezérigazgatója nem hajlandó személyesen találkozni az országgyűlési képviselőkkel, és hogyan képzeli, hogy biztonsági őrökkel dobatja ki őket az épületből?
  11. Mennyiben egyeztethető össze az MTVA alapelveivel, hogy a riporter mondja meg egy nyilatkozónak, hogy milyen szavakat használjon?
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.