Itthon MTI / hvg.hu 2019. január. 15. 18:49

Több mint száz kecskét tartottak egy pincében Érden – videó

Az állatok egy kétszintes pincében éltek a saját trágyájukban, egy lyukon át etették őket.

Több mint százharminc kecskét tartanak borzalmas körülmények között Érd-Parkvárosban egy mély pincében – közölte Érd polgármestere kedden, sajtótájékoztatón.

Az Érd Most beszámolója szerint a polgármester elmondta, hogy először több éve keresték meg őt egy parkvárosi utca lakói, akik egyre elviselhetetlenebb bűzről, rajokban megjelenő legyekről, illetve patkányok elszaporodásáról számoltak be, összefüggésbe hozva ezt azzal, hogy az egyik ingatlanon nagyon sok kecskét tartanak. A lakosok több hatósághoz is fordultak már, de nem jártak eredménnyel, a polgármesteri hivatal pedig ugyan megtette a szükséges intézkedéseket, és elrendelték a helyszíni szemlét is, de az ingatlantulajdonos nem engedte be a telekre a hivatal munkatársait.

T. Mészáros András szólt arról, hogy a többi hatóság – mint a hatósági állatorvos, valamint a népegészségügy – a kormányhivatalhoz tartozik, nem az önkormányzathoz, de azok sem tudtak tényleges eredményt elérni.

Végül most januárban az Érdi Járási Hivatal segítségével sikerült intézkedni az ügyben és kiderült, hogy a város közepén található durván ezer négyzetméteres ingatlanban több mint 130 kecskét és 50 szárnyast tartottak, az állatokat földbe ásott, kétszintes pincében helyezték el.

A legalsó szinten vaksötétben, ürülékben, bűzben éltek az állatok, onnan kijönni képtelenek voltak, táplálásukat valószínűleg egy lyukon át oldották meg. Sok állat vakon, degeneráltan született, állatorvos soha nem látta, senki nem tartotta számon őket, és nem is gondozták ezeket az állatokat. A százharminc kecske ürülékét el sem szállították a területről.

A polgármester azt mondta, a hivatal hétfőn állatkínzás miatt feljelentést tesz, és azt mondta, a hivatal intézkedik arról is, hogy meginduljon a telken található hatalmas mennyiségű trágya elhordása is.

A kecskék és szárnyasok egy állattartóhoz kerültek.

A polgármester hozzátette, úgy tudja, már megkezdődtek a hatósági intézkedések, és ismeretlen tettes ellen feljelentés is született az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.