Nemcsak az egyetem miatt aggódnak.
A tíz demokrata szenátor között van Bernie Sanders, aki Hillary Clintonnal mérkőzött meg a demokrata elnökjelöltségért.
A törvényhozók a CEU kiszorítása kapcsán emeltek szót Cornsteinnél. Mint írják, a CEU pártokon átívelő támogatást élvez az Egyesült Államokban. Levelükben azonban nemcsak az egyetem, hanem Magyarország általános demokratikus visszafejlődése miatt is kifejezik aggodalmukat.
"A magyar kormánynak ez a kicsinyes és romboló lépése egybeesik a szabad sajtó megfélemlítésével és visszaszorításával. Megértjük, hogy nem könnyű felvenni a harcot Orbán Viktor rendszerével, de ezek a fejlemények ellentétesek az amerikai demokratikus értékekkel, és a Kongresszus nem hagyhatja őket figyelmen kívül" - írják.
A szenátorok részletezik a CEU vesszőfutását, a rá szabott törvényt, amelynek végül megfelelt, ám a kormány ezt nem vette tudomásul. Felróják, hogy az amerikai diplomácia nem talált jobb megoldást, mint beletörődni a helyzetbe.
A levélben említik emellett az Orbán-rezsim sajtószabadság elleni hadműveleteit is, kiemelve a kormánypárti médiagólem létrehozását.
Kitérnek a Moszkva iránti elkötelezettségre is, felemlegetve a nálunk elfogott orosz fegyvercsempészek ügyét, valamint a szintén oroszbarát, korrupt macedón exminiszterelnök, Nikola Gruevszki bújtatását is.
A levél teljes szövege angolul itt olvasható.