Itthon hvg.hu 2018. december. 19. 10:20

Tapétavágó késsel vette védelmébe a BKK-automatát fosztogató társaságot egy férfi a Jászain

Nyakon szúrta a sértettet, aki észrevette és szóvá tette, hogy a csoport az érmekiadó nyílást feszegeti.

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség egy 50 éves férfi ellen, aki 2016 nyarán egy villamosmegállóban tapétavágó késsel avatkozott be egy verekedésbe.

A vádirat szerint az egyik vádlott – egy 23 éves férfi – 2016. június 7-én kora délután a 4-es villamoson utazott, majd az V. és XIII. kerület határán lévő Jászai Mari téren leszállt. Ekkor észrevette, hogy két férfi és egy nő a megállóban elhelyezett jegyautomata érmekiadó nyílását feszegeti. A férfi ezt szóvá tette, és emiatt szóváltás alakult ki a felek között, amely kölcsönös tettlegességgé fajult.

A hangoskodásra felfigyelt a másik vádlott, az 50 éves férfi, aki a közelben tartózkodott. Kiabálva, fenyegetőzve, minden kérés nélkül, a kezében egy tapétavágó késsel megindult a dulakodó társaság felé azzal, hogy az automatából fosztogatók mellett beavatkozzon a konfliktusba.

Amikor odaért, a fiatalabb vádlottat hátulról megragadta, és egy hirtelen mozdulattal nyakon szúrta, majd a földre lökte őt. Az idősebb vádlott a két ismeretlen garázda személlyel együtt ezután megrugdosta a földön fekvő férfit, majd elhagyták a helyszínt.

A bántalmazott férfi könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a nyaki szúrásnál fennállt az életveszélyes sérülés reális esélye.

A Fővárosi Főügyészség a fiatalabb, 23 éves férfit csoportos garázdaság bűntettével vádolja.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?