Itthon hvg.hu 2018. december. 16. 17:55

Beer Miklós üzent a tüntetőknek: "Tisztelem bennetek a kitartást"

A váci megyés püspök levelet írt a vasárnapi tüntetésre.

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Friss cikkek a témában

"Aggodalom, szomorúság van a szívemben" - kezdte a levelét Beer Miklós váci megyés püspök. Az emberekben keserűség van, mert nem hallgatják meg a szavukat. "Tisztelem bennetek a kitartást, ahogy a hideg idő ellenére egymást erősítitek célotok elérésében."

Minden polgárnak joga van tiltakozni, azonban nem mehet el szó nélkül amellett, hogy gyújtogatás és erőszak is volt az előző tüntetéseken, azzal nem ért egyet, ahogy a provokációval sem. Szerinte ez nem szolgálja a célok elérését. "Az emberségre hívnám fel a figyelmet. Tartsátok szem előtt az önbecsüléseteket. Óvnunk kell, vigyázni rá, az ilyen szélsőséges helyzetben kell leginkább védeni azt, ami megkülönböztet a Föld más teretményétől."

Szerinte Jézus is azt üzenné, hogy "álljatok ki békésen az igazatokért. Villantsunk fel mécseseket, amelyek ha együtt égnek, a ragyogását nem lehet elrejteni."

Az erőszak helyett emeljük fel szívünket - zárta üzenetét.

A tüntetésről percről percre tudósítunk, azt itt olvashatja.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.