Az ellenzéki párt szerint azért lenne szükség erre, hogy ne ismétlődjön meg 2006.
"Felszólítjuk a kormányt és a Belügyminisztériumot, hogy a rendőri túlkapások miatt tegyék az alapfelszerelés részévé a testkamerát a tüntetésekkel kapcsolatban eljáró hivatalos személyeknek, hogy ne ismétlődhessen meg 2006" - írta a párt.
A közleményben, amely a 444-en jelent meg, az elmúlt napok történeteivel indokolják a testkamerák szükségét. Ezek közül az egyik az volt, amikor a rendőrök a rendőrségi kisbuszba rángattak egy 21 esztendős tüntetőt, majd veréssel fenyegették meg.
„Nem ismétlődhet meg többet, hogy ártatlanokat 42 órára elzárnak a családjuktól indok nélkül, ahol se inni, se enni nem kapnak, megtalálni sem lehet őket, fenyegetik is őket, a jogsértéseket pedig később a rendőrök szemrebbenés nélkül letagadják” - olvasható a közleményben. A Momentum szerint
a rendőrökre szerelt testkamera segít bizonyítani a visszaéléseket, és visszatartó erővel is bír - nem véletlenül használják a módszert az Egyesült Államokban is.
A közleményben szó esik arról is, hogy a testkamera a rendőrök érdeke is, azzal ugyanis a hamis vádak is könnyebben elkerülhetők. A párt a rendvédelmi szakszervezetektől is azt kérik, hogy támogassák a javaslatot.