Itthon hvg.hu 2018. december. 14. 10:54

Kamu egyenruhában, fegyverrel rabolt ki egy sofőrt három férfi – videó

Hatósági eljárást színlelve állították meg a járművet, felvétel is készült róluk.

Három férfit keres a rendőrség, akik még a nyáron raboltak ki Törökbálinton egy sofőrt – írja a Police.hu. A Pest megyei nyomozók fegyveresen, csoportosan elkövetett rablással gyanúsítják az ismeretlen tetteseket.

A nyomozás adatai szerint az elkövetők 2018. június 11-én délután egy törökbálinti telephelyen hivatalos eljárást színlelve megállítottak egy járművet, majd annak vezetőjét több millió forint értékű készpénz átadására kényszerítették.

A rablók hárman voltak, felvétel is készült róluk:

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy aki felismeri a felvételen látható személyeket, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hivatali munkaidőben tegyen bejelentést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Rablási Alosztály 06-1/443-5120-as hívószámán, vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.