Vitaindító írásában Scharle Ágota a jóléti rendszerek összeomlásának három forgatókönyvét vázolja fel. Az elemzésből levont következtetése az, hogy a különböző alternatív forgatókönyvek negatív hatásai csökkenthetők, ha okos közpolitikákkal erősíteni tudjuk a munkaerőpiac alkalmazkodó képességét. Három kulcsterületet említ meg: a közoktatást, a felnőttképzést és a munkaügyi támogató rendszert.

Az oktatás mint megoldás

A technológiai változások felgyorsulása miatt elvesztettük azokat a fogódzókat, melyek alapján mérlegelni lennénk képesek, hogy egész pontosan mire kell felkészítenünk a húsz év múlva az oktatásbók kilépő tanulókat. Ennek következtében jó ideje az egyének alkalmazkodóképességének erősítését állítjuk a középpontba: azokat a készségeket, melyek lehetővé teszik a folyamatos tanulást, ma még nem létező szakmák megtanulását, a ma még nem létező technológiák alkalmazását és a ma még nem létező társadalmi hálózatokba való bekapcsolódást. Az egyéni alkalmazkodóképesség erősítéséhez iskoláinknak a készségek három köre fejlesztésében kell sikeresnek lenniük:

1. A további tanulást lehetővé tevő alapkészségek fejlesztésében, mint a szövegértési, a matematikai és a természettudományos kompetenciák;

2. Az úgynevezett adaptív (kontextustól, az éppen végzett tevékenység jellegétől független) készségek fejlesztésében, mint például az egyéni és társas problémamegoldás, a kritikus gondolkodás, a kreativitás, vagy a kommunikáció és együttműködés másokkal;

3. A globális munkapiaci belépési küszöböknek tekinthető készségek fejlesztésében, mint amilyenek az angol nyelv, a digitális eszközhasználat és az interkulturális kommunikáció. (Ne legyenek kétségeink, ha valaki egész életében ki sem mozdul a lakóhelyéről, akkor is egyre inkább egy globális munkapiacon kell boldogulnia.)

Nem kétséges, hogy az itt felsorolt készségek fejlesztéséhez minél hosszabb idejű általános iskolai és középiskolai oktatásra van szükség, a szakképzésben ezek a készségek már nehezen építhetők tovább. A készségigények növekedése pedig elkerülhetetlenné teszi, hogy előbb-utóbb minden egyes tanuló érettségi vizsgát tegyen, s szakmai képzésük a középiskola utáni posztszekunder oktatásba vagy a felsőoktatásba tolódjon ki. És végül: mivel a technológiai fejlődés üteme már jóval gyorsabb a generációváltások tempójánál, általánossá kell válnia a felnőttkori tanulásban való részvételnek, készségeink folyamatos megújításának.

Mindezen célok szempontjából a magyar oktatási rendszer ma nagyon rosszul teljesít: a közoktatásban eltöltött idő 2011 óta folyamatosan rövidül, a felsőoktatásba belépők és ott diplomát szerzők aránya zsugorodik, a felnőttkori tanulásban résztvevők aránya pedig rettenetesen alacsony. A magyar 15 évesek teljesítménye mind az alapkészségek, mind pedig az adaptív készségek tekintetében soha nem volt kiemelkedően magas, újabban pedig mélyen a fejlett országok átlaga alá romlott, s várhatóan tovább romlik.

Digitális szövegértés eredmények a mérésben részt vevő európai országokban (OECD PISA 2012)

OECD

Együttműködő problémamegoldás eredmények az európai országokban (OECD PISA 2015)

OECD

Milyen iskola képes erre?

A felsorolt készségek sikeres fejlesztéséhez már régóta nem elegendő az egyes pedagógusok módszertani felkészültségének megújítása, ahhoz az iskolák egészét kell radikálisan újragondolnunk. A hagyományos ismeretátadásra és oktatási „tömegtermelésre”, passzív nézőtéri tanulásra berendezkedett iskolák helyett az aktív, személyre szabott, változatos tevékenységformákban zajló, az online és offline tanulást összekapcsoló tanulás színtereként működő iskolákra van szükségünk. Ebben az iskolában az ismeret (a „tartalom”) nem a tanulás célja, hanem a kérdések megválaszolásának és a problémák megoldásának a nyersanyaga.

Olyan iskolákat kellene teremtenünk, melyek programja nem azt szolgálja, hogy megkülönböztessék magukat más iskoláktól, hanem azt, hogy alkalmazkodjanak a tanulók tehetségének, érdeklődésének és előzetes tudásának végtelen sokféleségéhez. Egy ilyen iskolában a tanítás és tanulás megszervezésének módja rugalmas és változatos: tanulócsoportokban, projekt-csoportokban, iskolai és iskolán kívüli tevékenységcsoportokban és egyéni fejlesztés keretében zajlik.

Az iskola szakmai kapacitásainak tervezése nem csupán az „ellátandó” tanórák számán, hanem a minden tanuló számára elkészített egyéni tanulási terveken alapszik, a tanulási tevékenységek sokaságához szükséges intézményi kompetenciakészlet biztosítását szolgálja. Egy ilyen iskola a változatos kontextusban zajló tanulásra és munkára optimalizált, variálható és multifunkcionális fizikai tereket biztosít és együttműködik az iskolán kívül zajló tanulás összes lehetséges szereplőjével. Ugye nem kell mondanom, hogy iskoláink ma nagyon távol állnak attól, amivé válniuk kellene.

Ez a kívánatos „új iskola” definíciószerűen integráló iskola kell, hogy legyen, mégpedig két különböző okból. Az első: az egyéni alkalmazkodóképességet biztosító készségek fejlesztésének a lehető legszélesebb bázison kell folynia. Ha mint azt a jelenlegi magyar rendszer teszi, egy oktatási rendszer kudarcra ítéli minden egyes tanulói korcsoport egyharmadát, a jelenlegi demográfiai trendek mellett a digitális technológiai forradalom a munkaképes korú lakosság egyre kisebb része számára engedi majd meg a munkapiacon való megkapaszkodást. A közösségi jövedelmekhez hozzájárulni képes népesség gyors zsugorodása viszont romba döntheti a gazdaságot és a társadalmat.

Az integráció melletti második érv az iskolák által biztosított tanulás minősége. Egy szétaprózódott és szelektív oktatási rendszerben minden iskola homogén tanulói összetételű, egy bizonyos hátterű és egy bizonyos kultúrájú tanulókör oktatására specializálódik. Csak azokkal a szakmai kapacitásokkal és a tanulási lehetőségeknek csak azzal a kínálatával rendelkezik, amellyel e szűk kőrhöz tartozó gyerekekkel elboldogul. A tanulási lehetőségek és tanulássegítő támogatások megkívánt gazdagsága miatt azonban igenis számít az iskola mérete. Szakképzett pedagógusokkal sok egyosztályos kisiskolát is el lehet látni.

A személyre szabott tanulás lehetőségének gazdagítása azonban nagyon sok tanulástámogatásban közreműködő specialistát és igen nagy eszközparkot is igényel, melyek egy kisméretű iskolában megfinanszírozható és fenntartható módon nem biztosíthatók. Egy sok kisméretű iskolát működtető szelektív iskolarendszerben tehát senki sem tanul majd jól.

Magyarország: reform és alkalmazkodás

Az alkalmazkodásra képes felnőttek számát gyarapítani képes iskolák megteremtésének legnagyobb akadályai a mai Magyarországon nem csupán a múltból örökölt egyenlőtlenségek továbbgörgetése és a jelenlegi gyors minőségromlást okozó rossz kormányzás, de a nemzetközi összehasonlításban brutális mértékű és gyorsan növekvő szelekció is. A jelenlegi hatalmas teljesítményszakadékok elsődleges oka az, hogy a magyar oktatási rendszer az eltérő hátterű tanulókat eltérő, kisméretű iskolákba tereli.

Sokszor halljuk, hogy Magyarországon a tanulók családi háttere milyen óriási hatást gyakorol a tanulási eredményekre. Az azonban kevésbé köztudott, hogy ezt a hatást a szelekció erősíti fel ennyire, ugyanis – mint mindenhol – az ugyanabban az iskolákban oktatott különböző hátterű gyerekek teljesítménye között nagyon kicsi, az azonos családi hátterű, viszont nagyon eltérő státuszú iskolákban oktatott gyerekek között hatalmas teljesítményszakadékok alakulnak ki.

Várható eredménykülönbségek Magyarországon az egyéni és iskolai státuszkülönbségek alapján. (OECD PISA 2012 és 2015)

A magyar iskolák egyharmada 200 tanulónál kevesebbet oktató kisiskola, melyekben képtelenség létrehozni azokat a tanulástámogatáshoz szükséges feltételeket, melyekről eddig szó volt. Az iskolaszerkezet egységének fokozatos felbomlása és az állami iskolahálózat gyorsuló privatizációja miatt a közoktatás szelektivitása mára katasztrofális méreteket öltött.

Egy jól kormányzott és integráló iskolarendszerben az iskolák átalakítása egy több évtizedes fejlesztési folyamat eredménye lehet. Amíg azonban helyre nem állítjuk a jó kormányzás elemi feltételeit, s meg nem történik az iskolahálózat értelmes, minél kevesebb járulékos kárt okozó racionalizálása, valamint a szelekció/szegregáció visszafordítása, nem is álmodhatunk arról, hogy iskoláink egy kritikus tömege alkalmassá váljék a jövő kockázataira és lehetőségeire való felkészülést szolgáló tanulás biztosítására.