Itthon hvg.hu 2018. november. 27. 16:49

Meghekkelt Orbán-interjú: jogerősen pert vesztett a Mediaworks

Jogerősen is pert veszített a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Mediaworks Hungary Zrt. a meghekkelt Orbán-interjú miatt kirúgott két szerkesztővel szemben.

A Magyar Hang számol be az eseményekről, azt írják, a Székesfehérvári Törvényszéken kedden hozott ítélet szerint törvénytelenül bocsátották el Hajnal Csillát és Klecska Ernőt a Fejér Megyei Hírlaptól. (A harmadik, Veszprémi Naplótól kirúgott Németh F. Bernadett nem perelt, de nem hagyták az út szélén: Forgács Bernadett néven később a Hajdú-bihari Napló, Észak-Magyarország és Kelet-Magyarország kiadójánál tartalomfejlesztési vezető lett).

Hajnalt, aki a Fejér Megyei Hírlapnál korábban felelős szerkesztő volt, valamint Klecskát, aki lapszerkesztőként dolgozott, 2016 decemberében bocsátották el a Fejér Megyei Hírlaptól, miután a karácsonyi számban az Orbán Viktor miniszterelnökkel készült, egyébként központi interjú helyenként más tartalommal jelent meg, mint a testvérlapokban. (Az interjúról itt írtunk bővebben.)

A Mediaworksnél belső vizsgálat indult, a két említett szerkesztőt kiáltották ki bűnbaknak. A Mediaworks (és ügyvédjei) a munkaügyi per során ragaszkodtak ahhoz, hogy Hajnalnak és Klecskának észre kellett volna venniük a szövegben a változtatásokat.

Most másodfokon, miután a Mediaworks fellebbezett, azt kellett eldöntenie a bíróságnak, hogy Hajnal és Klecska megszegte-e a kötelességét. Ugyanarra jutottak azonban, mint az elsőfokú bíróság: a székesfehérvári szerkesztőségében bizonyítottan az a szokás honosodott meg, hogy a központi anyagokkal a helyi szerkesztőknek nincs dolguk. A cikkeket ugyanis szerkesztve, sőt lektorálva kapták meg. Így nem volt feladatuk annak kontrollálása – hangsúlyozta Kaló Zsuzsanna tanácselnök az indoklásában.

A másodfokú ítélet a kártérítés összegén nem változtatott, Hajnal Csillának bruttó 4,2 millió forintot, míg Klecska Ernőnek 3,9 millió forintot (plusz ezek 2017. december 1-jétől érvényes késedelmi kamatait) kell megfizetnie a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló cégnek, ezen felül a másodfokú perköltséget és a fellebbezés több mint egymilliós díját is rájuk terhelték.

A két kirúgott újságíró sérelemdíj iránti igényét a bíróság már első fokon elutasította, ennek az volt az oka, hogy nem tudták kellőképpen bizonyítani, hogy a kirúgásukat megelőző belső vizsgálat és a meghallgatás során megalázták őket.

A Magyar Hang megjegyzi: a Mediaworksnek egyébként 15 napon belül kártalanítani kell az elbocsátott dolgozóit. Erre nincs halasztó hatálya annak, ha esetleg a 13 megyei napilapot kiadó cég a Kúriához fordul felülvizsgálatért. Erre egyébként hatvan napjuk van. Hajnal Csilla és Kelcska Ernő az ítélethirdetés után lapunknak azt mondta, nagy megkönnyebbüléssel fogadták az ítéletet, igazukban pedig mindvégig bizonyosak voltak.

Hirdetés