Itthon Gergely Zsófia 2018. november. 08. 06:20

Lebukás a Nemzeti Vágtán: doppingolt pónival győzött egy kishuszár

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

Doppingolt pónival indult és nyert a Nemzeti Vágta gyerekeknek szánt, ezért Kishuszár Vágtának nevezett futamában az egyik győztes. A vétség miatt évekre kizárták a lóversenyből, pedig a megkérdezett lovas szakember szerint ilyenkor egyértelmű, hogy a szülő, illetve a lótulajdonos felelőssége merül fel. Pikáns módon a Kishuszár Vágta idei névadó támogatója a "Családok Éve" volt.

Az ország egyik legjelentősebb lovas eseményének számító Nemzeti Vágta idei Kishuszár Vágta döntőjében a Sepsiszentgyörgy település színében győztes gyerek Fatima nevű lovából vett doppingminta pozitívnak bizonyult – közölték a vágta szervezői.

Megnéztük a versenyszabályzatot, ez alapján a Kishuszár Vágtán „10-16 éves gyerek lehet a lovas, aki magyar állampolgár vagy határon túli magyar nemzetiségű”, valamint szükség van szülői beleegyezésre is. A gyerekek bármilyen fajtájú és nemű lóval indulhatnak, de a „maximális kis póni méret” meg van szabva: a marmagasság legfeljebb „138 centiméter lehet patkóval”.

A doppingolás miatt a Nemzeti Vágta szervezőbizottsága a lovast, a csapatvezetőt, a tulajdonost és a lovat is két évre, a 2019. és 2020. évi Nemzeti Vágtán és annak kvalifikációs sorozatában való versenyzéstől és bármilyen közreműködéstől eltiltotta. Mivel a vágtán települések is versengenek, Sepsiszentgyörgyöt is egy évre eltiltották attól, hogy kishuszárokat versenyeztessen. A kizárás miatt utólag módosult a győztesek névsora is.

Bár az eredetileg győztes, és a dopping miatt most utólag kizárt gyereket is megnevezték, ezt az információt mi szándékosan nem közöljük.

Főleg, mert a névtelenséget kérve nyilatkozó, vágtát jól ismerő forrásunk szerint bizonyára nem a kiskorú lovas versenyző követte el a vétséget. „A gyereknek nyilván nem sok köze lehetett a doppingoláshoz, ilyen esetekben a szülőt, illetve a lótulajdonos felelősségéről lehet szó. A Nemzeti Vágtán amúgy is rengeteg ló sérül meg, sőt, az idei Sarkadi Vágtán botrányos módon el is altattak egy sérült lovat, az már tényleg az alja, hogy még a gyerekek lovait is doppingolják” – mondta.

MTI / Kovács Tamás

 

Hirdetés