Mennyire készítjük fel a magyar tanulókat a boldog jövőre? – erre a kérdésre kereste a választ Lannert Judit a Tárki Társadalmi Riport 2018 című kiadványában. A válasz röviden: semennyire. Az oktatással foglalkozó tanulmány címe árulkodó: "nem gyermeknek való vidék", a felnőttek pedig már nem kérnek belőle.
"Jövősokkos állapotban van a magyar társadalom, ha tehetné, megállítaná az idő kerekét, a fiatalok jövőjeként legszívesebben a saját múltját képzelné el" – ezzel a nem túl megnyugtató mondattal zárul Lannert Judit oktatáskutató elemzése a Tárki idei Társadalmi Riportjában.
Sok minden mutat erre, a tanulás és továbbtanulás tekintetében különösen nagyra nőtt a szakadék a fiatalabb és az idősebb generációk között. Míg a fiatalok az általános iskola után egyre nagyobb arányban célozzák meg a gimnáziumokat, addig a felnőttek szerint
nekik inkább szakképzésben kellene továbbtanulniuk.
Ez nem új keletű vélekedés: 2005 óta gondolják úgy az emberek, hogy a gyerek inkább tanuljon szakmát, ne az érettségire hajtson. Vélekedésük a mostani kormány elképzelését tökéletesen lefedi: Orbánék erőltetik évek óta ezt a modellt, bár egyelőre nem túl nagy sikerrel. Szeptemberben például a szakközépiskolai (korábbi nevén szakiskola) férőhelyek 60 százaléka betöltetlen maradt.
A szakképzés rendszerét úgy alakította a kormány, hogy szakértők kifogásai szerint
- túl kevés a közismereti órák száma, így a diákok nem tanulnak meg gondolkodni, tanulni, képtelenek lesznek a technológiai fejlődést követni, netán szakmát váltani;
- az összevont természettudományos tárgyak és a képzések specifikálása miatt a gyereknek 14 éves korában el kell döntenie, mi akar lenni, később nem tud évvesztés nélkül váltani;
- nehezebb lett a továbbtanulás bizonyos szakmákban.
Pár hónapja pedig a Magyar Tudományos Akadémia is nekiment a kormány számára nagyon fontos területnek, a többi között azt írták,
a közoktatás elsődleges feladata az élethosszig tartó tanulás képességének a kialakítása és nem a naprakész munkavállalók kibocsátása a gazdaság szereplői számára,
és javasolták a közismereti, természettudományos tárgyak arányának újragondolását.
Furcsa az is, mit várnak az emberek az iskolától. A rendszerváltás óta végzett oktatási tárgyú közvélemény-kutatásokban rendre azt a választ adják,
- az iskola neveljen rendre és fegyelemre
- és adjon egy jó szakmát.
Az már kevésbé fontos, hogy a játék, szórakozás és a kellemes elfoglaltságok is szerepet kapjanak. Ugyanígy van ezzel a szakma is. Nem véletlen ezek után, hogy az örömteli tanulás, mint cél, meg sem jelent az új, egyelőre tervezetként megjelent Nemzeti Alaptantervben, holott pont erre volna szükség az eredményes tanuláshoz.
Lannert azt írja,
a gyerekek örömteli tanulását kellene a középpontba helyezni, és jól szelektált ismereteken, komplex műveltségterületeken keresztül tantárgytól független, széleskörűen alkalmazható kompetenciákat fejleszteni. Akkor talán a jövő hullámai nem fognak átcsapni a fejünk felett, hanem meg tudjuk lovagolni őket. Úgy tűnik, egyelőre nem ebbe az irányba tartunk.
Motiválatlanok
Nemcsak a PISA- és egyéb tesztek eredményei, hanem
a diákok tanulási motivációi is romlottak 2000 óta.
Hiába tanulnak például sok matekot, ha ott magolni kell ahelyett, hogy a megértésre helyeznék a hangsúlyt. A nehezebb feladatokba bele se kezd az átlagos tanuló, és egyre kevésbé bíznak abban, hogy hatékonyan meg tudják oldani a feladatokat. Ez a hozzáállás kulcskérdés, a többi között ezért is romlanak az eredmények.
Nehéz szembesülni azzal is, hogy a digitális szövegértés terén a magyar diákok az utolsók Európában, holott enélkül – illetve problémamegoldó képesség nélkül – nem lesz egy munkavállaló sem versenyképes a 21. században. A magyar diákok sokat neteznek ugyan, de információszerzés, tanulás helyett szórakozásra, játékra és közösségi oldalon lógásra használják. Meglepő módon egy idő után az iskolában, tanórákon folytatott számítógép-használat inkább rontja a teljesítményt, ahogy az sem ér semmit, ha a tanár a hagyományos, frontális módszerrel tanít digitális eszközökkel is.
Az ismeretközpontú, túlzsúfolt és nem tanulóközpontú tantervek, valamint a nem megfelelő pedagógusi módszerek és értékelés miatt nem szereti meg a fiatalok többsége a tanulást, így idő előtt elhagyják az iskolát.
Kiskortól szelektálnak
A magyar iskolarendszer nem igazán segít a hátrányos helyzetű családokból jövő gyerekek hátrányait lefaragni. Kiderült, itthon az átlagosnál alacsonyabb azon tanulók aránya, akik jobban teljesítenek az iskolában, mint ahogy az a családi hátterük alapján várható lenne. Hiába vannak tehetséggondozó programok, a tehetségek kibontakoztatásában sem jeleskedünk – írja. A gyerekeket korán szelektálják: már nem csak a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok adnak erre lehetőséget, az egyházi fenntartású intézmények gyarapodásával a középosztály gyerekeinek elkülönítése jóval 10 éves kor előtt elkezdődik.
Ennek a pedagógusok is motorjai: nincsenek ugyanis felkészülve arra, hogy heterogén közegben differenciáltan tanítsanak. Lannert felhívja a figyelmet arra is: a pedagógusok hozzáállása a gyerek egész jövőjét meghatározhatja: a felülértékelt diák a jövőben jobban teljesít, míg az alulértékelt rosszabbul. Egy tanulmányban kimutatták: az alulértékelt tanulók többsége szisztematikusan a hátrányosabb helyzetű tanulók azon csoportjából kerültek ki, akiknek a szülei ritkán jártak szülőire.
Az esélytelenség számokban
A Társadalmi Riport másik tanulmányában Bernát Anikó szociológus, a Tárki kutatója arról ír, egyre kevesebb roma jut el a középiskoláig, a csúcsnak számító 2014-es 37,2 százalékhoz képest ez az arányszám már csak 24,2 százalék. A egyetemisták aránya egy százalék alatti. 80 százalékuknak általános iskolai végzettsége van. A korai iskolaelhagyók döntő többsége is roma. Számuk nagyobb arányban nő, mint a nem romáké. Míg 2017-ben a teljes népességet nézve szinte nem változott a korai iskolaelhagyók aránya (12,4-ről 12,5 százalékra nőtt), addig a romák körében 3,5 százalékpontot romlott az arány, tavaly 65,3 százalék volt.
A társadalmi mobilitás alacsony, Róbert Péter, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának külső kutatója azt írta, a felfelé mobilitás a második legnagyobb mértékben Magyarországon csökkent 15 másik uniós országhoz képest. Az ő kutatása is azt igazolja,
a magyar iskolarendszer szelektív, a származási hátrányokat nem csökkenti, és mindebben nincs javulás, bizonyos mértékben inkább a helyzet rosszabbodásáról lehet beszélni.
Nem látni a jó példát
Lannert Judit azt írja, a 21. századi kihívások nemcsak a fiataloktól, de a felnőttektől is állandó tanulást és változást igényelnek, ám az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet egyik kutatása szerint a felnőttkori tanulás jelentősen visszaesett az elmúlt években, a nemtanuló felnőttek kétharmada akkor sem tanulna, ha alkalma lenne rá – idézi Lannert.
Kifogásokat sem keresnek már, egyszerűen
visszaszorult a tanulás igénye.
Az ismeretközpontú, magolási technikát preferáló oktatás elrettenti a tanulástól az embereket, és mikor újra kellene tanulni, már nem akarnak, miközben az iskolában szerzett tudásuk már elavult.
