Ülésezett csütörtökön az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, amelynek fideszes elnöke, Kósa Lajos korábbi bejelentésének megfelelően kérte, rendeljék el az LMP társelnöke, Demeter Márta átvilágításának felülvizsgálatát. Aztán elmondta, a miniszterelnököt miért nem lehet átvilágítani.
Kósa azért kezdeményezte ezt, mert korábban az ellenzéki képviselő írásbeli kérdést tett fel azzal kapcsolatban, miért honvédségi gépen szállították haza Ciprusról Orbán Viktor lányát. Később bebizonyosodott, hogy nem Orbán lánya, hanem egy Orbán nevű százados lánya volt a repülőn.
A fideszes politikus szerint Demeter harminc évig nem nyilvános adatokat tett közzé, Demeter ugyanakkor állítja, hogy jogszerűen nézte meg és adta ki az információkat a repülésről, és jelezte: ő Orbán Viktor nemzetbiztonsági átvilágítását kezdeményezi, mert az 28 éve nem történt meg.
A bizottsági elnök erre közölte: azért nem, mert a miniszterelnököt nem lehet átvilágítani. Kósa erről beszél az alábbi videón: