Itthon hvg.hu 2018. október. 17. 10:34

Még ma délelőtt visszaadja parlamenti mandátumát Balog Zoltán

A korábbi emberi erőforrások minisztere már bő egy hónapja, a velencei frakcióülésen bejelentette, távozik. Balog elmondta, korábban súlyos beteg volt.

Szerda délelőtt leadja parlamenti mandátumát Balog Zoltán, nem lesz képviselő ebben a ciklusban. Ezt már régóta tudni, de most ölt végleges formát a döntése. Balog az ATV Start című műsorában azt mondta, nem szakad el a közélettől, alapítványával Európa nagyvárosaiban küzdenek azért, hogy az itthon megismert gondolatokat képviseljék, és töltsék meg tartalommal.

Parlamenti mandátumának leadása mellett ez az első nap, „hogy hivatalosan is a saját egyháza lelkipásztoraként dolgozik főállásban”.

Balog egyetlen mondattal érintette, súlyos beteg volt, de erre nem kérdezett vissza a műsorvezető. A volt miniszter hozzátette, a frakció kérte eddig, maradjon, hogy támogatni tudja a Sargentini-jelentés elleni küzdelmet.

Korábban felvetődött, elképzelhető, hogy Balognak brüsszeli küldetése lesz, szervezetével a politikai network-építés és a Fidesz sokrétű szövetségesi körének az erősítése lenne kívánatos az Európai Néppártban.

Az egyházi vezető a műsorban ezzel kapcsolatban azt mondta: a nemzetközi politikában fontos, hogy ne csak szlogeneket cseréljenek, hanem hogy a mögötte lévő világban valóban megütközzenek ezek a gondolatok. A szellemi és kulturális munkában valóban vállal szerepet – ismerte el, majd hozzátette: most aktívabb lesz, mert a Polgári Magyarországért Alapítvány fontos európai fővárosokban kíván irodát nyitni, ahol azokat a gondolatokat képviselnék, amelyet a kormány és a párt szintjén már itthon is képviseltek: migráció elutasítása, visszatérés Európa tradicionális, keresztény értékeihez és az antiglobalizmus.

Balog visszaemlékezett a műsorban, szerinte hajnalig tartó vita a Fidesz döntéshozatali szerveiben arról, szükség van-e kerítésre.

Senki nem mondta, szép lenne a kerítés. Nem szívesen élünk kerítések között.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.