De meg fogjuk védeni.
Tegnap Hoppál Péter utószijjártó és volt kulturális államtitkár olyan értelmű posztot bírt kitenni, hogy akinek nincs gyermeke, annak számára nem fontos a haza. Fordítsuk ezt meg, és tegyük föl kérdés formájában. Hazának tekinthető-e az az ország, amelyiknek nem fontos a gyermek?
Mielőtt válaszolnánk, nézzük meg, hogy a jelenlegi Magyarországnak, a magyar államnak fontos-e. Ismét csak kérdezzünk. Fontos-e ott a gyermek, ahol a közoktatásra szánt kiadások nem érik el a GDP 3 százalékát? Ahol még mindig a második-harmadik legalacsonyabb a gyermekekkel hivatásszerűen foglalkozók bére az OECD országok közül, és ahol a pedagógusok keresete alig haladja meg a felét a hasonló felsőfokú végzettséget igénylő szakmákban dolgozókénál? Ahol a középiskolás korúakat jobb esetben a szakképzés felé terelik, rosszabb esetben az iskolarendszer elhagyására ösztönzik? Ahol nem titkoltan csupán erőforrást látnak az emberekben, beleértve a majdan megszületőket is, akiknek a legfontosabb feladatuk lenne, hogy számosságukkal billentsék helyre az elcseszett nyugdíjrendszert? Ahol az életidegen oktatási elképzelések erőltetésének köszönhetően az iskolások tudásszintje mérhetően, drámai mértékben zuhant? Ahol annyira nem bíznak a gyermekek személyiségében, képességeiben, érdeklődésében, hogy a tananyagot ideológiai átnevelés eszközének tekintik? Ahol a felsőoktatásra fordított összegeket kurzusegyetemek felé terelik, már fiatalkorban elhintve azt a gondolatot, hogy az érvényesülés útja a lojalitás? Ahol a prevenciós programok fenntartása és kiterjesztése helyett a büntetőjog esztelen szigorításával akarnak társadalmi kríziseket megoldani, ahol a büntethetőség korhatárának leszállításával, a fiatalokra különösen jellemző normaszegések büntetési tételének folyamatos emelésével kriminalizálják az ifjúsági problémákat? Ahol permanens gyerekorvos-hiány van, ahol a házi gyermekorvosok harmada 65 éven felüli, mert kötelességtudatból nem megy nyugdíjba, mert nincs utánpótlás? Fontos-e ott a gyermek, ahol az egész rendszer azt üzeni, hogy az a meghatározó tényező, hogy hová születtél? És fontos-e ott a gyermekek jövője, ahol egy kinyíló világban a bezárkózást hirdetik, ahol kombattáns külpolitikával egyre több ellenséget sikerül szerezni, egyre nagyobb bizalmatlanságot kelteni, szűkítve ezzel a jövő generációk lehetőségeit?
Nos, Magyarországnak nem, nem fontos valójában a gyermek, de attól ez még a haza. Rossz haza.
És akkor most meredek mozdulattal kanyarodjunk vissza a propagandához. Az egybites agitáció minden fórumon azt a jól ismert nótát harsogja, hogy támadják Magyarországot, Orbán Viktor pedig elment Brüssz Strasbourgba honunkat, annak becsületét megvédeni. Ezzel a kijelentéssel nem lehet mit kezdeni. Tagadni lehet vagy sunnyogni. Mindegyik az állítást erősíti. Külföldiek csúnyákat mondtak az országgal kapcsolatos dolgokról, és aki helyre teszi őket, az a hazát védi. Ez a kép ott él kettő-kettő és fél millió ember fejében. Nem lehet onnan kivenni, de így még a terjedését sem megakadályozni. Át lehet viszont pozicionálni.
Kampányguruk és reklámstratégák sok évtizedes tapasztalata, hogy fölösleges a tudatokban makacsul ülő nézeteket cáfolni, de nem lehetetlen új kontextusba helyezni őket. Konkrétan: úgy gondoljátok, hogy a hazát véditek? Rendben. De mivel, kikkel szemben véditek?
Tegyünk megint egy kitérőt. Ez a rendszer, ez a haza úgy-ahogy, de elketyeg még jó darabig. A nagy ellátórendszereken itt-ott keletkező lyukakat jól-rosszul betömködik, a szolgáltatásokat minimális szinten biztosítják, a normál üzemmenetet valamennyire fönntartják, és a cirkuszt is biztosítják. Aki belátható emberi élettel ma tervez, annak mi oka ugrálni, miért elégedetlenkedni, és főleg miért kéne idegenekkel egyet érteni? Nem kell. Rájuk kell hagyni. Megfelel, hogy benyaltad magad egy – Unió által finanszírozott – közbeszerzés harmadrendű alvállalkozójának? Oké. Elegendő, hogy az új földesúr birtokán robotolsz, és talán be tudod protezsálni a lányod személyzetnek a vadászkastélyába? Te dolgod. Nem vágysz többre a közmunkás-életpályamodellnél, és még jól is jön, hogy a fiad is be tud állni melléd 16 éves korától? Ahogy akarod. Örök időkre megfelelő műveltségi színvonal a szocialista hiánygazdálkodás esztrádsztárjainak elnyűtt dallamaira ugrabugrálni, vagy támasztani a korlátot a Mezőkövesd–Kisvárda-derbin? Rendben. Politikai célként untig elég gyűlölni sosem látott idegeneket? Legyen így. De a gyermekeidnek is megfelel-e? Az ő életükben is végigketyeg ez a szisztéma? Ők is megelégszenek a külföldről bőkezűen öntött források elszórt morzsáival? Lesznek még akkor ilyen források? Biztos, hogy számukra is kielégítő perspektíva, amit ez a haza kínál?
Legyen ez a ti hazátok, higgyétek azt, hogy rátámadtak. A mi hazánk a gyermekeink hazája. Az az ország, amelyiket felnőttként nekik kell majd berendezniük, ahol szükségük lesz használható tudásra, önbizalomra, kapcsolatokra, szabad határokra. Mi ezt a hazát védjük. Napról napra, munkaidőben és ünnepnapokon, start upokban és kutatóintézetekben, könyvtárakban és fesztiválokon, osztálytermekben és a lapok hasábjain, menzaasztaloknál és az interneten, falvakban és a városokban, Budapesten és Strasbourgban.