Itthon hvg.hu 2018. szeptember. 12. 21:55

Szijjártó a Néppártról: Miért ne maradnánk?

Ha a pártszövetség valóban ki akarná tenni a magyar kormánypártok szűrét, akkor majd ott is megvédik magukat, mint az Európai Parlamentben – magyarázta a külügyminiszter.

A külgazdasági és külügyminiszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában megismételte: az Európai Parlamentben elcsalták a Sargentini-jelentésről szóló szavazást. Mégpedig azért, mert a tartózkodókat nem számolták a nemek közé, pedig, ha megtették volna, nem születik kétharmados többség. (Ahogy korábban megírtuk, ebben nincs semmi különös, általában így szokott lenni, kivéve, ha az alapszerződés speciális többséget ír elő. Az Európai Parlament jogi szolgálata szerint ez a voksolás nem ilyen volt.)

Szijjártó Péter már korábban belengette, hogy a kormánynak lesz válasza az EP döntésére. Most arról beszélt, hogy feltérképezik a lehetséges jogorvoslati utakat, a legracionálisabbon pedig végig is mennek majd. Erről a döntés néhány napon belül születik meg.

A külügyi tárca vezetője Krug Emíliának arra a kérdésre, hogy mekkora kudarc a Sargentini-jelentés elfogadása a kormánynak, értetlenkedve kérdezett vissza: miért lenne az? Mire Krug emlékeztette, hogy a Fidesz-KDNP pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) tagjainak kétharmada is igennel szavazott a dokumentumra, akárcsak az osztrák képviselők. Továbbá nem állt ki Orbánék mellett Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője sem. Szijjártó erre azt mondta, hogy az Európai Parlament és az Európai Néppárt is megosztott a migrációval kapcsolatban, az EP-ben pedig a migráció támogatói vannak többségben.

Krug felvetette, hogy Kurz ebben a kérdésben egyetért a magyar kormánnyal, mégis támogatta, hogy országa képviselői igent mondjanak az országjelentésre. Mire Szijjártó elmondta, hogy baráti kapcsolat van kettejük között, felhívta a kancellárt, hosszan beszélgettek is a dologról, ám nem kapott felhatalmazást arra, hogy az elhangzottakat nyilvánosságra hozza. Azt ugyanakkor megemlítette: nem volt váratlan a magyar kormány számára, hogy Kurzék igennel voksoltak, ez ugyanis nem személyes kérdés.

Szijjártó ismét kicsinyes bosszút emlegetett a szavazással kapcsolatban, és arról beszélt, hogy az európai politikusok jobban akarják tudni, mit akarnak a magyarok, illetve, hogy az országjelentés nem a kormányt, hanem Magyarországot és a magyar embereket támadja. „Amikor minket magunktól meg akartak védeni, az a történelemben sosem végződött jól” – hangsúlyozta, majd ismét azt hangoztatta, hogy áprilisban a kormánypártokat nagy többséggel újra megválasztották, vagyis az emberek egyetértenek a Fidesz-KDNP politikájával. „Miért nem bízzák az EP képviselők a magyar emberekre, hogy eldöntsék, mit szeretnének?” – tette fel újra a kérdést.

Krug Emília azt is megkérdezte Szijjártótól, van-e ezek után helye a Fidesz-KDNP-nek az Európai Néppártban. Szijjártó nem válaszolt egyértelmű igennel: „Miért ne maradnánk?” – mondta. Továbbá hangsúlyozta, hogy a magyar kormánypártok az EPP legsikeresebbje, s hogy nekik van az 5. legnagyobb képviselőcsoportjuk a tömörülésben. Arra a felvetésre, hogy Sebastian Kurz szerint fel kell függeszteni a Fidesz tagságát, ha átmegy a Sargentini-jelentés, a tárcavezető úgy válaszolt: ezzel a kérdéssel akkor foglalkoznak majd, amikor időszerű lesz, és – magyarázta – majd akkor is megvédik magukat.

Ugyancsak megkérdezték Szijjártótól, hogy kompromisszumképesebb lesz-e Orbán Viktor most, hogy távolinak, de elképzelhetőnek tűnik Magyarország szavazati jogának megvonása, illetve, hogy a következő költségvetési ciklusban az uniós forrásokat szankciókhoz tervezik kötni. A miniszter ezúttal is visszakérdezett, és a CEU példáját hozta – amelynek ellehetetlenítését is felrója a kormánynak az országjelentés. Mint mondta, a CEU nem teljesíti az előírt követelményeket, így csak akkor adhatna ki továbbra is diplomát, ha speciális privilégiumot adnának neki.

Amikor Krug azt kérdezte, miért nem írta még alá a magyar kormány a megállapodást az intézménnyel, Szijjártó hangsúlyozta, hogy a CEU-nak nincs külföldön campusa, pedig ez volna az előírás, csupán megállapodást kötött egy másik amerikai egyetemmel közös képzés indításáról. (A CEU szerint ugyanakkor ők teljesítették a feltételeket, a labda a kormány oldalán pattog.)

A Sargentini-jelentés körül kirobbant botrányról itt olvashatnak további részleteket.

Hirdetés