Konkrét választ persze nem adtak a kérdésre.
Mint arról még augusztusban beszámoltunk, Orbán Viktor Horvátországban nyaraló lányáról, Orbán Ráhelről olyan fényképek készültek, amelyeken a horvát autópálya mellett miután tisztába tette kislányát, a használt pelenkát az út szélére dobta. A hírt felkapták a horvát és a szerb lapok is.
Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodánál ezért rákérdezett, hogy lehet-e a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) tanácsadója – és az új országmárka építője – valaki, aki egy másik országban úgy viselkedik, mint Orbán Ráhel? Korábban ugyanis kiderült, hogy a miniszterelnök lánya is segíti az MTÜ-t az új magyar országmárka kialakításában.
A kabinetiroda nevében Dömötör Csaba államtitkár adott választ a szocialista politikus írásbeli kérdésére, amelyben megismételte azt a korábbi állítást, hogy Orbán Ráhel "anyagi ellenszolgáltatás nélkül" küld javaslatokat az MTÜ-nek más fiatalokkal együtt, majd közölte:
Sajnáljuk, hogy az MSZP továbbra is abban látja politikájának lényegét, hogy kormánypárti politikusok családtagjait támadja.
A konkrét válasz tehát most is elmaradt.