Hiába jelentek meg a rendőrök a Hős utcában, a drog maradt, sőt, tovább terjedt. Mellette ott van a lakhatási bizonytalanság, a szegregátumra a bontás vár. Ide szervezett alkotótábort a helyi gyerekeknek egy civil közösség. Riport biofűvel és gyerekmosollyal, kitöréssel és színezővel.
Balra a Készenléti Rendőrség épülete, jobbra a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol a jövő katonái tanulnak. Szemben velem pedig egy bárgyú mosollyal támolygó fiatal.
– Be vagy kólázva, tesó? – kérdi, szemmel láthatóan valamilyen szer hatása alatt. Értetlenül nézem, majd rájövök, egy kólás flakont tartok a kezemben. Szélesebbre húzza a száját:
– Én igen, de nem kokain ez, nyugi. Tudod, herbál – vallja be – Te mennyit fizettél érte?
– Kétszáz-pár forintot.
– Ha gyűjtöttél volna hozzá egy kicsit, fél napig nem jössz le a cuccról. Mint én.
Nemrég szívott, a Hős utca 15/B-ből jött ki, onnan, ahol eközben éppen gyerekeknek tart alkotótábort a Kontúr Közhasznú Egyesület.
Alig 4-500 forintért lehet venni valamit, senki nem tudja, hogy pontosan mit, de élőhalott zombivá válik az ember, leszegett fejjel, patakokban folyó nyállal ténfereg mindenki, aki ezt szívja. Amióta a Hős utcában megjelentek a rendőrök, a szerfogyasztók már kijjebb szorultak, nem véletlen, hogy Kőbánya fideszes polgármestere, D. Kovács Róbert kétségbeesésében – mivel a fogyasztók már ott is megjelentek, ahol eddig nem –, behívná a rendőröket a kerületbe.
Herbál és gyerekzaj
A forgatókönyv most az, hogy akik kábítószert akarnak, bemennek a Hős utcai szegregátumba, vásárolnak – mert az üzlet továbbra is virágzik, a terjesztők háborítatlanul működnek –, szívnak vagy épp lőnek a lépcsőházakban vagy valamelyik félre eső lyukban, majd távoznak. Igazoltatásnál így nincs „lebukás”, bár a Hős utcában legendák terjednek arról, hogyan lehet kicsempészni a kábítószert zokniban, alsógatyában, testhajlatokban. Majd ameddig teljesen be nem üt a cucc, elténferegnek, eldőlnek, bárhol: legyen az a kőbányai Városközpont, a Liget tér, a Kápolna utca és környéke, a Hungária körút és Salgótarjáni út, a Pongrác lakótelep, a Kis MÁV-telep és a Kőbánya alsó vasútállomás, vagy épp a zuglói Pillangó park.
A beherbálozott fiatal mögött gyerekricsaj hallatszik, az A és a B háztömb közötti, egykor füves, ma már inkább gazos „játszótérről”. Az alkotótábort szervező Kontúr Közhasznú Egyesület alelnöke, Lados Noémi a hvg.hu-nak azt mondta, lehet, hogy az idei az utolsó ilyen táboruk a telepfelszámolás miatt.
Nem biztos, hogy jövő nyáron ez a két háztömb még állni fog. De ha állni fog és gyerek is lesz, mi itt leszünk.
Érzik, hogy egyre kevesebb a „táborozó” , hiszen a családok elköltöznek, de „gyerekből még így is bőven van”, ők azért vannak itt – nem csak most, három napon keresztül, az alkotótábor mellett is rendszeresen foglalkoznak a gyerekekkel –, hogy a kicsik értelmesen töltsék el a szabadidejüket.
A gyerekfoglalkozások mellett egy ideje úgynevezett lakossági beszélgetéseket is tartanak, ugyanis a felnőtteknek is szükségük van a civilek segítségére, „olyan sok és olyan összetett a probléma itt.” Egyfelől folyamatosan zajlik a háztömb ürítése, a lakók „kivásárlása”. Arról, hogy ha valaki nem cserelakást kap, hanem pénzt, azt mondja Lados: megoldás lehet, de ez az összegtől függ.
– Tudjuk, hogy milyenek a lakásárak ma, 3-4 millió forintból nem lehet lakást venni Budapesten, vidéken is csak nehezen. Albérletbe pedig még nehezebb menni innen.
A szakember azt mondta, a Kontúr folytatni kívánja ezt a settlement-jellegű tevékenységét, amit évek óta ingyen és önkéntesen végez a Hős utcában, de mivel kapacitásai és eszközei korlátozottak, nem tudnak annyira és olyan erővel jelen lenni nap mint nap, mint amennyire szükséges volna és amit a helyzet megkívánna.
Ahogy mondta, egyedül egy kis civil szervezet ezt a problémát nem tudja és nem is fogja megoldani, szerinte összefogás kellene és szakmaközi együttműködések. „Hasznos lenne például, ha nem csak kizárólag rendészeti eszközökkel próbálnák a fennálló drogproblémát, szenvedélybetegséget kezelni, megoldani, hanem például alacsonyküszöbű szolgáltatást végző szervezetet is behívnának a telepre. Vagy lehetne közösségfejlesztőt is alkalmazni, esetleg állandóan jelenlevő professzionális szociális munkát végző embereket.”
Mi kellene most a Hős utcába? |
A szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása a szenvedélybetegeket megkereső munkára, valamint az anonim és önkéntes igénybevételre épülő szolgáltatás, amelynek célja a szenvedélybetegség által okozott ártalmak csökkentése, az életet veszélyeztető helyzetek elhárítása, valamint az életmódváltás elindítása, segítése. Az alacsonyküszöbű kifejezés arra utal, hogy a szolgáltatást végzők nem támasztanak magas követelményeket az igénybe vevőkkel szemben, a szolgáltatás igénybevételének szinte nincs feltétele. Az ellátás során nincsenek szigorú elvárások, terápiás szerződések, nem követelmény az absztinencia, nem feltétel a betegbiztosítás (TAJ kártya), a szolgáltatást igénybe vevő akár nevének közlése nélkül is kaphat segítséget. Az ellátás a szerhasználat, szerfüggés, viselkedéses problémák ártalmait csökkentő, és pszicho-szociális támogatást, életviteli tanácsadást nyújtó programokat, szolgáltatásokat foglal magába. |
Cserelakás, előítélet
A Hős utcában most olyan segítő szakemberekre van szükség, akik felkészültek, akikhez bizalommal fordulhatnak a lakók, akik azért dolgoznak, hogy az itt élők értsék, átlássák, hogy mi történik, mi fog velük történni, milyen ütemben és mikor.
– Szükséges folyamatosan felmérni, hogy a lakók közül ki milyen helyzetben van, kinél milyen segítségre van szükség, és hogy az itt élő tulajdonosok, bérlők, albérlők milyen erőforrásokkal rendelkeznek, kinek milyen gondjai, lehetőségei vannak, legyen ez lakhatási, munkaerőpiac, egészségügyi, oktatási.
Fontos lenne a leendő lakókörnyezet felkészítése is a Kontúr alelnöke szerint, mert ha most valahol felröppen a hír, hogy a Hős utcaikat oda telepíti az önkormányzat, a költöző családok már a megjelenésük előtt egy nagy adag előítélettel néznek szembe.
– Közös célként kellene megjelennie, hogy a kerület egésze és a szegregált településrész közötti konfliktus, társadalmi feszültség oldódjon, megszűnjön.
A kontúros önkéntesek által most kitakarított terület augusztus utolsó és szeptember első napjaiban egy hatalmas játszótérré változik – a maga szürreális mivoltában. Három napon át, péntektől vasárnapig fociznak, tollasoznak, rajzolnak, báboznak a Hős utcai gyerekek, ami azért nagy szó, mert sok gyereket csak ilyenkor engednek le a szülei az udvarra. Egyébként legfeljebb a gangig merészkedhetnek.
Karácsony nyár végén
– Nem vagyok hülye, féltem őt. Itt bármi megtörténhet – mondja egy aggódó anyuka. Sok más szülőtársához hasonlóan ő is messze eső játszóterekre viszi gyermekét, de amikor a kontúrosok itt vannak, három napon át szabad a játék az udvaron is.
A kis Jázmin először vesz részt az alkotótáborban, miközben társasozik, megkérdem, szeret-e a Hős utcában lakni. Igenlő válasza meglep, de még inkább az, amikor gyermeki őszinteséggel azt is elmondja, miért.
Azt érzem, a szüleim mindentől megvédenek és mindig velem lesznek.
Az egyik önkéntes odahajol és halkan, nehogy Jázmin meghallja, azt súgja, a kislány azért érzi ezt, mert egészen idáig be volt zárva a pár négyzetméteres lakásba, egyedül sehová sem mehetett, barátai nincsenek, a dolgos, de szegény szülei óvják mindentől.
Amíg ezt suttogja, egy nagyhangú, széles mosolyú kis srác integet felém, majd amikor elkapja a tekintetem, azt kiabálja:
– A Hős utcában ilyenkor, nyár végén van karácsony!
Az épület tövében a kis Robi hosszú percek óta tollasozik egy önkéntessel, a tollaslabda mértani pontossággal száll a két ütő között, ide–oda, majd amikor leesik, a kisfiú szomorúan néz maga elé.
– Egy évig gyakoroltam, hogy most jó legyek – vallja be, miközben egyik kezében már zsírkréta, a másikban egy negyed alma.
Aki kitört
Mielőtt megszólítom Krisztát, sokáig néz fel a B, a zűrösebbnek mondott épület egyik emeleti lakására. Közben a kislánya gördeszkázik, fia egy bábelőadást néz. Huszonkilenc évig lakott ott, de sikerült kitörnie, most családok átmeneti otthonában lakik, az egyesület segített neki.
– Három hónapja mentem el, soha nem felejtem el azt a napot. Csak azt akartam, hogy a gyermekeimnek jobb legyen.
Mostani szálláshelyén egy évig maradhat, de azt mondta, minden jobb, mint itt. A kevesek egyike ő, akinek sikerült elköltözni innen, tudja, hogy sokan visszacsúsznak, de ő semmi pénzért nem jönne vissza, úgy sem, hogy ismer mindenkit. Kávézgat korábbi szomszédaival, mindegyikkel kedélyesen elbeszélget.
– Faggatnak, hogyne faggatnának, hogy nekem hogy sikerült elmennem innen. Hát szerencsével, meg az egyesülettel – mondja. „Gyerekek, megyünk haza” – kiabál, majd elgondolkodik, most egy átmeneti szállás az otthona és ki tudja, hol lesz a következő. Azt tervezi, hogy munka mellett elkezd szakácsnak tanulni. A vágya, hogy megnyissa a saját kifőzdéjét.
Bárhol is lesz, az lesz a neve, hogy Hős, ez az utca örökre velem marad.
Miközben a gyerekek játszanak, a szülők többsége a bizonytalan jövő miatt aggódik, a telep válsága ugyanis összetett. A drog, a kilátástalanság, a rossz hír és a prostitúció mellett ott vannak a tisztázatlan lakásviszonyok, albérlők, önkormányzati tulajdonban élők és az „önkényesek”, azaz a lakásfoglalók. Mártának saját lakása van a B épületben, „könnyű megismerni, az enyém az egyetlen, aminek légkondija van” – mondja. Ő arra vár, hogy az önkormányzat megfelelő cserelakást adjon neki. (A polgármester korábbi nyilatkozata szerint a Hős utcában önkormányzati bérlakásban mintegy 25-30-ban laknak, és hozzávetőleg 150 a magántulajdonú lakások száma.)
Tavaly év végén ugyanis kiderült, az önkormányzat 2,1 milliárd forintot kapott a kormánytól, hogy rend legyen a Hős utcában, az épületekre minden bizonnyal bontás vár, az egyébként értékes területen pedig sportközpont épülhet. Úgy tudni, mivel a szomszédos telkeken vannak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai kara, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség épületei is, valószínűleg elsősorban az ezekben az intézményekben dolgozók használnák a sportpályákat.
Kivívta a tiszteletet
A „kiürítés” során Márta szerint volt olyan lakó is, akinek a sokat hangoztatott 7,2 millió forint helyett csak 3-4 milliót adtak a lakásáért, de rámutat egy olyanra is, amelyikért egymilliót adtak a korábbi lakónak.
– Én ugyanilyen méretű, ugyanilyen állapotú öröklakást szeretnék, ebből nem engedek – jelenti ki. Nagyon menne már, ugyanis betegsége miatt gyógytornászra lenne szüksége, de a Hős utcába nem jön ki a segítség. Miközben beszélgetünk, hirtelen csend lesz körülöttünk, nem is tudjuk pár pillanatig, hogy mi történik – elhallgatott a mulatóssal kevert hardcore techno, ami itt éjjel-nappal megy.
– Tegnap hajnalig szólt a méteres hangfalakból, amikor megkérdem, miért, csak annyi a válasz, szeretik.
Nosztalgiázva gondol vissza arra, milyen volt a környék, amikor hat éve ideköltözött. A nosztalgiából mára csak annyi maradt, hogy sajnálja a vele egy cipőben járó lakókat, na meg vár az önkormányzatra és egy elfogadható ajánlatra.
Korábban volt egy konferencia is a Hős utca lakhatási válságáról, akkor Győri Péter szociológus (aki nemrég az ellenzék közös jelöltje volt Józsefvárosban a polgármester-választáson, s nagyon kikapott a Fidesz indulójától) azt mondta, arra nagyon kellene vigyázni, hogy a kiköltöztetés során a lakók ne fogadják el a pénzt, hanem ragaszkodjanak a lakáshoz. Ha nem így lesz, akkor „hajléktalanok lesznek, lehet, előbb elmennek vidékre, és csak utána, de végül azok lesznek.”
Miközben a szeméttel telített udvaron beszélgetünk, arról kezdenek el pletykálni körülöttünk, hogy egy felújítás alatt álló földszinti lakásba hamarosan egy rendőr költözik, aki „végre rendet vág” a lakók között. A munkások azonban csak széttárják a karjukat, amikor erről kérdezem őket, „ezt hallani”, válaszolják.
Búcsúzóul megkérdem Mártát, fél-e itt. A botjára támaszkodik mind a két kezével, kicsit előredől, majd határozottan csak annyit mond fáradtan:
Már kivívtam a tiszteletet.
Miközben lefelé megyünk, az egyik lépcsőfordulóban egy fiatal papírdarabot szorongat a kezében, minden bizonnyal összekuporgatott pénzt. „Van cucc?” – kérdi a gangra kitett fotelben terpeszkedőtől, miközben nyújtja a kezét.
A két háztömb között éppen bunkert építenek a gyerekek.
