Itthon hvg.hu 2018. augusztus. 24. 07:22

Egyre kevesebben adnak vért, az egész országban vérhiány van

Az intenzív toborzás sem segít.

Jelentős vérhiány van az egész országban, a nyári hónapokban pedig még súlyosabb a helyzet, mint máskor. Az Országos Vérellátó Szolgálat adatai szerint míg egy átlagos napon 1600-1800-an is adnak vért, ez a szám idén augusztusban jóval kevesebb volt. Az OVSZ egész évben intenzív kampányt folytat, hogy népszerűsítse a véradást, mégis egyre kevesebb az önkéntes – írja a Magyar Idők. Tavaly 2900-zal kevesebben adtak vért, mint 2016-ban, akkor pedig 4700-zal csökkent a donorok száma 2015-höz képest. Az OVSZ igazgatója szerint félő, hogy a csökkenő tendencia folytatódik.

A nyári hónapokban egyébként minden évben megfigyelhető némi csökkenés, de az idei nyár még az eddigieknél is kevesebb önkéntest hozott. Az OVSZ és a Vöröskereszt szerint ennek hátterében a nyári meleg, az allergiaszezon és a szabadságolások állhatnak. Vérre viszont mindig szükség van: az életmentő műtétek és a tervezett beavatkozások nyáron sem maradhatnak el, ezért az OVSZ szerint minden önkéntesre szükség van.

Vannak olyan vérkészítmények, amelyeket csak pár napig lehet tárolni, ezért a készleteket folyamatosan újra kell tölteni. Ráadásul a ritkább vércsoportokra is nagy szükség van, ezeket még a szokásosnál is nehezebb pótolni nem csak Magyarországon, hanem a világ szinte minden országában.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.