Itthon HVG 2018. augusztus. 23. 15:26

Szuperkórház: Legyen nagy, kerüljön sokba, a többi majd kialakul

Semmi biztosíték nincs arra, hogy nem a vizes-vb forgatókönyve ismétlődik meg a szuperkórházaknál is.

Alig hat hét alatt kell a tervpályázatra jelentkezőknek megalkotniuk annak a három új kórházközpontnak a látványterveit, amelyek a fővárosi egészségügy következő évszázadát meghatározzák - írja a HVG eheti számában. A szűkre szabott határidőn belül még a kivitelezés várható költségeit is vázolniuk kell – persze minden garancia nélkül. A terveket elbíráló szakembereket viszont nem akarta sürgetni a pályázatot kiíró Állami Egészségügyi Ellátó Központ, három hónapot adott nekik a nyertes művek kiválasztására. Vagyis az idei év végén vagy a jövő év elején körvonalazódhatnak a dél-budai zöldterületre, a dél-pesti Szent István Kórház jelenlegi területére, valamint a Honvédkórház átépítéséhez megálmodott épületek.

Ha sikerül is ilyen rövid idő alatt fergeteges terveket papírra vetni, semmi biztosíték nincs rá, hogy nem ismétlődik meg, ami a vizes-vb úszóarénájával történt: a káprázatos látványtervek helyett egy jellegtelen, inkább parkolóházra, mint úszócsarnokra emlékeztető doboz épült. Márpedig az elmúlt három és fél évben nem szűkölködött fordulatokban a fővárosi kórházépítés ügye sem. További részletek a HVG eheti számában.

 

HVG
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.