Itthon MTI 2018. augusztus. 06. 12:29

Ez lesz az év legmelegebb hete

35 fok körül lesz a délutáni hőmérséklet.

Az év eddigi legmelegebb hete jön – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. Mint arról beszámoltunk, hétfőn egy gyenge hidegfront hatása érvényesül, de a forróságon nem igazán enyhít.

Az OMSZ most azt írta, szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hőség.

Az országban egyre több helyen közelebb lehet majd a délutáni hőmérséklet a 35 fokhoz, mint a 30 fokhoz. Országszerte ez az időszak hozhatja az év eddigi legmelegebb napjait. Ugyanakkor megjegyezték: ez egyáltalán nem ritka augusztus első felében. Mutatja ezt, hogy az erre az időszakra érvényes napi maximumrekordoktól 39, 40 fok körül vannak.

Kitértek arra is, hogy a jelenlegi számítások szerint péntek délután/este, szombatra virradóra egy nyugatról érkező, az ország felett lassuló, majd gyengülő, feloszló front a Dunántúlra, esetleg a középső megyékbe még érdemi (akár 5-8 fokos) bár átmenetinek tűnő enyhülést, felfrissülést hoz, de a keleti harmadban ennek hatása már alig lesz érezhető.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.