Itthon hvg.hu/MTI 2018. július. 30. 21:04

Beszedi a képviselőktől a nemrég megszavazott pluszpénzt az MSZP

A pártelnök szolidaritási alapot hozna létre az összegyűlt pénzből.

Szolidaritási alapot hoz létre a szocialisták nemrég megszavazott pluszpénzéből a párt elnök-frakcióvezetője. Tóth Bertalan közleményében azt írta: az országos elnökség arról döntött, hogy a jövőben minden tag megemelt bérének tíz százalékát, és azon felül még 200 ezer forintot be kell, hogy fizessen a párt kasszájába havonta.

A tíz százalék befizetését az MSZP alapszabálya írja elő, a plusz pénzekről eddig nem rendelkezett semmilyen szabály.

Tóth úgy számol, hogy ebből havonta mintegy 3 millió forint bevétele lesz az alapnak. A pénz felhasználására évente kétszer pályázatot írnak majd ki, elsősorban társadalmi célok támogatására. Erről a frakció és az elnökség közösen hoz döntést, legelőször idén októberben.

A képviselői fizetésemeléseket a szocialistáknak csak egy része szavazta meg. Aki nemmel voksolt, arra komoly büntetés várhat. Harangozó Tamás szocialista politikus akkor úgy nyilatkozott: „a Fidesz valósággal fegyvert fogott a fejükhöz, hogy nyomjunk igent a szavazáskor”.

Hirdetés