Itthon hvg.hu 2018. július. 20. 07:52

Büntetés várhat a fizetésemelésükre nemmel szavazó szocialistákra

Az MSZP-frakció szétszavazott a képviselői fizetésemelésről szóló javaslatnál, a nemmel voksolók nem ússzák meg.

Hosszan magyarázkodik Tóth Bertalan MSZP-elnök és frakcióvezető a párt tagságának írt levélben, amiért a szocialisták is megszavazták az országgyűlési képviselői fizetésemeléssel kapcsolatos kormánypárti javaslatot – írja a Magyar Idők.

A költségvetést megalapozó törvényben szerepelt ez a passzus, a Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatának részeként. A módosítóról külön szavaztak, így pontosan látszottak az arányok. A fizetésemelést a teljes Jobbik-frakció megszavazta – ketten nem voltak bent –, az LMP, a DK és a Párbeszéd – Burány Sándor kivételével – nemmel szavazott, a szocialisták viszont háromféleképpen: volt, aki megszavazta – Burány is –, hárman nemmel szavaztak, hatan pedig bent voltak, de nem nyomtak gombot.

Tóth Bertalan a pártelnökség elé viszi azok ügyét, akik a frakciófegyelmet felrúgva nemmel szavaztak. "Olyan nem lehet, hogy egy képviselő valamivel nem ért egyet, de a fizetésemelést muszáj hazavinnie" – érvel Tóth. Az elnök a tagságnak írt levélben azzal magyarázkodik, hogy a Fidesz csapdát állított, ha nem szavazzák meg a javaslatot, a frakció költségvetési kerete évi 55, a vidéki irodákra fordítható havi összeg pedig 53 százalékkal csökkent volna. Így viszont a képviselőcsoport csaknem megduplázta a pénzét.

"Minden frakciótag azt mondta, a párt túléléséhez szükséges nehéz döntést meg kell hozni" – mondták Tóthnak, akit ezek után meglepett a szétszavazás. Köszönetet mondott az igennel szavazóknak, a nemmel vagy nem szavazókra büntetés várhat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.