Itthon hvg.hu 2018. július. 17. 15:06

Kiakadt a vallásfilozófus Orbán Gáspárra, amiért elment Erdogan beiktatására

A Független Hírügynökségnek interjút adó Gábor György szerint teljesen hiteltelenné teszi a miniszterelnök fia által hirdetett igét, hogy egy vallási vezető, márpedig Orbán Gáspár szerinte annak tekinthető, iszlamista diktátor ünnepén tetszeleg.

Mint korábban megírtuk, Orbán Viktor kormányfő fiát, Gáspárt is magával vitte a török miniszterelnök, Erdogan beiktatására.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Gábor György vallásfilozófus szerint ezzel több probléma is van. Szerinte ugyanis "egy olyan vallási vezető – és Orbán Gáspárt tekinthetjük annak –, aki Jézus közvetlen kapcsolatáról beszél, hogy ő közvetlenül érzékeli Jézust, a Megváltót, nos, egy ilyen ember istenességét, legalábbis az én szememben nemhogy megkérdőjelezi, egyenesen lerombolja az a tény, hogy az 'állami apuka' támogatásával elmegy iszlamista diktátor beiktatására".

Gábor György szerint az is probléma, hogy Orbán Gáspár egy olyan országba ment el, "ahol egyébként ezt a diktátort már Szultánnak nevezik, és ahol az emberi jogokat két lábbal tiporják, ahol börtönbe záratnak ártatlan embereket, tízezreket, százezreket egzisztenciálisan ellehetetlenítenek".

A vallásfilozófus úgy látja, mindez teljesen hiteltelenné teszi az Orbán Gáspár által hirdetett igét.

Az interjúban szóba került a Felház is, a budapesti egyetemisták által szervezett és nagyrészt őket is tömörítő felekezetközi vallási mozgalom, aminek a miniszterelnök fia az egyik vezetője. Gábor György szerint a Felháznál is jelen van egy olyan társadalmi kiábrándultság, amely a rendszerváltást követően nagyon gyorsan kialakult.

A vallásfilozófus szerint ha az egyházak nem szimbiózisban élnének a hatalommal, hanem megtörtént volna a tényleges elválasztásuk a hatalomtól, akkor a törvények rájuk éppúgy vonatkoznának, mint a civil szervezetekre.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.