Itthon hvg.hu 2018. július. 05. 12:10

Jöhetnek a felhőkarcolók, Lázár sem tudott mit tenni

A korábbi miniszter terveivel ellentétben a Fidesz-KDNP szabad utat enged a Mol ég felé törő székházterveinek. Több magas építmény is jöhet, alaposan átalakulhat a városkép.

Kedden elfogadta a parlament a felhőkarcolókról szóló módosított módosítást (percről percre tudósításunkat az aznapi ülésről itt találja), ennek értemében 90 méternél magasabb épület Magyarországon csak a kormány külön engedélyével építhető, a 65 méter feletti elképzelések pedig tervtanácsi engedélyhez kötöttek. Azok az épületek, melyek mostanáig kaptak építési, fennmaradási vagy elvi építési keretengedélyt, mentesülnek e feltételek alól.

A Népszava közben emlékeztet, a törvénytervezet eredeti változatát az előző ciklus utolsó napjaiban még Lázár János nyújtotta be, még a Miniszterelnökség vezetőjeként, miután a Mol tavaly év végén bejelentette a Kopaszi-gátra szánt, 120 méteres székháztervét. Lázár akkor 65 méteres felső határt húzott volna, kivéve az építési naplójukat június 30-a előtt megnyitó vállalkozásokat, ám más kibúvó nélkül. Mivel a határidő vészesen közeledett, június végén az új parlament elé kerülő irományt a negyedik Orbán-kabinet részéről a kancellária frissen kinevezett államtitkára, Tuzson Bence vezette elő, aki ugyanakkor az általános parlamenti vita előtt néhány perccel egy, fideszes képviselői minőségében benyújtott módosító indítvánnyal szinte minden pontot átírt és a határidőt is kitolta a szabály elfogadásáig.

Az nem derült ki, miért kellett átírni Lázár elképzeléseit, a kormánypártokon fenntartások nélkül ment át a javaslat. Fontos megjegyezni, a lázári szabályokat a Mol képes lett volna kijátszani, az olajtársaság azt közölte a Népszavával, a Mol Campusra a hatóság már kiadta a jogerős építési engedélyt és megnyitották (az új szabály feltételeiből végül kikerült) építési naplót is. A főváros várhatóan legmagasabb, 28 emeletes, 83 ezer négyzetméteres alapterületű toronyháza 2021-re készül el a Kopaszi-gáton.

Angyalföldön is épülhet felhőkarcoló, ott két további 65 méternél magasabb toronyház-elképzelés ismert, amelyekre így már az új törvény vonatkozik majd. Az egyiket a Magyar Nemzeti Bank alapítványai tervezik. Szakértők felhívták a figyelmünket, hogy a fővárosi szabályozás már eddig is 90 méteres felső határt szabott.

A parlamenti ellenzék felszólalói – így például Tordai Bence a Párbeszéd, Hegedűs Lorántné a Jobbik vagy Csárdi Antal az LMP részéről – a módosítások mögött szinte egyöntetűen a Mol és az Orbán-kabinet korrupciós összefonódását sejtették, amit a kabinet határozottan visszautasított. Lázár János pedig a parlamenti jegyzőkönyvek tanúsága szerint a módosított törvénytervezet elfogadásakor nem szavazott.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.