Itthon T. R. 2018. július. 01. 15:50

Gulyás Gergely bekebelezheti a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet

A „modern közigazgatás és a minőségi oktatás megteremtése érdekében” Gulyás Gergely és Dunai Mónika módosítanák az NKE-ről szóló törvényt, a Ház már tárgysorozatba is vette azt. Ha elfogadják, szinte mindenben a Miniszterelnökséget vezető miniszter dönthet.

A két fideszes benyújtott törvénymódosítási javaslata (PDF) – ami akár már a jövő héten napirendre kerülhet – lényegében egyetlen ember, Gulyás Gergely miniszter kezébe tenne minden döntést, ami a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel kapcsolatos.

Az irányítási és fenntartási jogkörök a jelenlegi szabályok szerint egy több miniszter alkotta Fenntartói Testülethez tartozott, ebből lenne egyszemélyes, központosított vezetés. Eddig a testület tagja volt a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, valamint a rendészetért felelős miniszter – ők a testület hatáskörébe tartozó ügyekben határozattal dönt a négy tag egyhangú igen szavazatával.

Azonban, ahogyan azt a 168 Óra online kiadása is írja, ez könnyen megváltozhat, ha átmegy a Fidesz-kétharmadon a javaslat, a jövőben az egyetem fenntartói jogait közigazgatás fejlesztéséért felelős miniszter gyakorolja. Ez a személy pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely.

A tárcavezető Lázár János-utód így egy személyben:

  • a) kiírja a rektori pályázatot,
  • b) dönt az Egyetemre felvehető hallgatói létszám szakonkénti megosztásáról,
  • c) elfogadja az intézményfejlesztési tervet, valamint a minősített adat védelmére vonatkozó egyetemi szabályzatot,
  • d) meghatározza az Egyetemen magasabb vezetői és vezetői megbízással rendelkezők számát,
  • e) jóváhagyja az Egyetem által elkészített éves költségvetési beszámolót,
  • f) ellenőrzi az állam által rendelkezésre bocsátott eszközök felhasználásának hatékonyságát és jogszerűségét,
  • g) törvényességi ellenőrzést gyakorol az Egyetem felett,
  • h) gyakorolja az Egyetem részére nyújtott támogatás felhasználása feletti belső ellenőrzési jogkörét
  • i) meghatározza a szakmai ellenőrzés rendszerét,
  • j) vezeti a Tanácsadó Testület üléseit, valamint
  • k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja a kormányhoz az Egyetem támogatási tervét.

Az indoklás szerint azért szükséges a központosítás, mert az NKE-n – ahol a minap rendőrtiszteket avattak, Orbán beszédet is mondott, majd bekapcsolva maradt a mikrofon és azt lehetett hallani, beszól egy tetovált tisztnek – a testületi irányítás mellett lassan és körülményesen mentek a dolgok. „A modern közigazgatás és a minőségi oktatás megteremtése érdekében indokolt, hogy az egyértelmű felelősség és az irányítás a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerüljön” – indokol a beterjesztésében Gulyás és Dunai.

Orbán az NKE tisztavatásán
Bruzák Noémi (MTI)

Az egyszemélyi vezetés mellett létrejön egy új Tanácsadó Testület is, ami a Miniszterelnökség vezetésével és az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működik. Mandátumuk javaslattételre, véleményezésre terjed ki, tagjai tiszteletdíjra is jogosultak.

A 168 Óra arról ír, a változások minden bizonnyal összefüggésben vannak azzal, hogy Patyi András rektorról szakmai körökben azt beszélik, a felálló közigazgatási felsőbíróság elnöke lesz, az új rektor pedig Koltay András lehet. De ezt majd Gulyás Gergely eldönti. Ugyanakkor aki az egyetemi autonómiáért aggódna, mutatunk egy jogszabályi lózungot a beterjesztett szövegből:

A Fenntartó a hatáskörei gyakorlása során tiszteletben tartja az Egyetem önállóságát a kutatás és tanítás tartalmának és módszereinek meghatározásában.

A hétfőn kezdődő kétnapos ülésszak alkalmával a képviselők megvitatják, lehet-e tüntetni Orbán Viktor háza előtt, ugyanis a hét első napján a kormányt interpellálják, kedden pedig a gyülekezési jogról és a magánélet védelméről szóló, valamint a választási szabályokkal összefüggő törvénymódosító javaslatokat kezdik tárgyalni. Az Igazságügyi Minisztérium szándékai szerint garantálná a magánélet védelmét, az otthon nyugalmát, és védelmet adna a zaklatással szemben például a közösségi médiatérben a magáncéllal megosztott tartalmak esetében.

Hirdetés