Itthon hvg.hu 2018. június. 08. 19:12

Novák Előd kilépett a Jobbikból

A jobbikos képviselőt pártja tavaly májusi tisztújítása után szorították ki a parlamenti frakcióból, júniusban lemondott mandátumáról és a háttérbe vonult. Most a pártot is otthagyta.

Péntek délutáni posztja szerint becsületbeli ügynek tekinti Novák Előd, hogy kilépjen a Jobbikból, nemcsak a Dúró Dórával és Toroczkai Lászlóval való szolidaritása miatt tesz így.

A politikus azt írta: a párt első alapszervezetének alapító tagjaként búcsúzik a Jobbiktól, de nem búcsúzik a bajtársaktól, „hiszen utunkat folytatjuk az Alapító Nyilatkozatunk által kijelöltek szerint, immár nem Pongrátz Gergellyel, hanem öccsével, a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz Andrással”.

Szerinte a Jobbik menthetetlenül megváltozott és szakad, színtelen, szagtalan, íztelen lett, súlyos identitásvesztés alakult ott ki, de az ő világnézete marad.

„A túltolt néppártosodás oda vezetett, hogy még a tagjaink körében is voltak sokan, többen büszkén jegyzőkönyvbe is mondták taggyűléseken, hogy az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gáborra, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni…” – jegyezte meg.

A posztja végén jelezte, hogy a híveiket várják Ásotthalomra június 23-ára, a Toroczkai László nevével fémjelzett mozgalom zászlóbontására.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.