Itthon hvg.hu 2018. június. 01. 10:08

Kósának bejött a diákszövetkezeti múlt: az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke lett

Kósa Lajost választotta elnökének tisztújító közgyűlésén az Országos Szövetkezeti Tanács – közölte a szervezet.

Jelentős iskolaszövetkezeti múltja mellett a közérdekű nyugdíjas-szövetkezeti szektor létrehozásában vállalt szerepe miatt Kósa Lajos lett az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke – írta a szervezet közleményében.

Kósát az OSZT május 31-én délután tartott tisztújító közgyűlésén nevezték ki.

A szervezet további személyi döntésként az eddigi elnök, Patay Vilmos mellett dr. Fiák Istvánt választotta elnökhelyettesnek. Fiák Kósa szoros bizalmasa, nem mellesleg a politikus felesége korábban pont tőle vásárolta meg 6 millió forintért a 139 milliós eszközállományú Tócó-Pece Kft.-t, amely cég korábban feltűnt a Kósa édesanyja által vásárolt sertéstelep körül is. Kósa a cégvásárlásról azt mondta, szerinte nem volt furcsa az üzlet.

"Az a célom, hogy a 21. század modern, innovatív gazdaságában a szövetkezeti formát mint speciális - az 1 tag – 1 szavazat elvén alapuló - gazdasági formát vonzóvá, versenyképessé tegyem. Ehhez szabályozásra és az Európai Unióval való egyeztetésre van szükség" - írta Kósa a Facebookon.

Reviczky Zsolt

Hadházy Ákos a kinevezés hírét úgy kommentálta: "Kósa miniszteri pünkösdi királysága ugyan kínosan rövid volt, de azért kapott megtiszteltetést". Szerinte ez az arcátlanság netovábbja, mert Kósa és Harrach Péter nemrégen egy elsőre érthetetlen javaslattal a nyugdíjas-szövetkezetekbe tömörített nyugdíjasokkal próbálta orvosolni a munkaerőhiányt.

"Egy korrupcióinfón azonban korábban lelepleztem, hogy a törvényjavaslat beadása után röviddel Kósa felesége 2017 márciusában 6 millióért megvásárolt egy 140 milliós vagyonnal rendelkező céget, a Tócó-Pece Üzletviteli Tanácsadó Kft.-t (tehát kapott 130 millió ajándékot) attól a Fiák Istvántól, aki többféle cégében volt érdekelt a munkaerőkölcsönzésben, nyugdíjas szövetkezet szervezésben" - írta Hadházy, hozzátéve, hogy az ügyben a feljelentését követően a NAV is nyomzást indított.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?