Nekünk pedig képünk is van róla.
Washingtonban tanácskozik majd Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, írtuk korábban. Ez azóta meg is történt.
A magyar külügy szerint hosszú idő után újra felső szintű konzultációt tart a két NATO-szövetséges és stratégia partner, Magyarország és az Egyesült Államok külügyminisztere. A tárgyalás napirendjén a kétoldalú kapcsolatok, a terrorizmus elleni küzdelem, valamint korunk és a régióink kihívásai szerepelnek – volt olvasható a közleményben.
A két fél kamera elé is állt, kezet fogtak, majd elvonultak, végig mosolyogtak. Annyit lehetett hallani, hogy Szijjártó angolul azt mondta, nagyon izgatott.