Itthon hvg.hu 2018. május. 23. 09:50

Áder testvére rádöbbent: sajnálatos módon rombolt az előző Orbán-kormány

Meglepő kijelentések sorát hallhatta Pölöskei Gábornétól egy budapesti konferencia közönsége. A szakképzésben a helyettes államtitkár szerint az a baj, amit az eddigi Orbán-kormányok okoztak. No, ezt azért nem ilyen nyíltan mondta el Áder János testvére.

Olyan szakembereket kell képezni, akik megfelelnek az automatizáció és a digitalizáció miatt átalakult elvárásoknak – jelentette ki egy budapesti konferencián Pölöskei Gáborné a 168 Óra beszámolója alapján. Ezzel a célkitűzéssel a szakképzésért felelős helyettes államtitkár a kormány eddigi gyakorlatát is kritizálta. Szokatlanul nyíltan beszélt a szakképzési intézményrendszer hiányosságairól, és a problémák közé sorolta például a végzettség nélküli iskolaelhagyók magas arányát. Ez az arány kifejezetten növekedett az Orbán-kormány 2010-es tevékenykedése óta.

A kritika azonban itt nem állt meg. Pölöskeiné szerint a „szakképzésben részt vevő intézmények elavultak” és a tanműhelyek sajnálatos módon megszűntek. Pedig épp a kormány volt az, amelyik a gyakorlati képzést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán (MKIK) keresztül a vállalatokhoz tolta, ezzel gyakorlatilag kiüresítve az iskolák tanműhelyeit. Hiába ömlött ezekbe a műhelyekbe 2010 előtt rengeteg európai uniós pénz, a több tízmilliárd forintra rúgó fejlesztések lényegében a kukában landoltak.

A helyettes államtitkár a 168 Óra szerint arról is beszélt, hogy a minisztérium tavaly megkérdezett cégeket, milyen készségeket várnak a leendő munkavállalóiktól. Problémamegoldás, együttműködés, hálózati gondolkodás, kreativitás – sorolta Pölöskei Gáborné, majd hozzáfűzte: ez nem érhető el frontális oktatással. Pölöskeiné a hallgatóságát meglepte azzal a megállapítással is, hogy a szakképzésben hiányoznak a korszerű tankönyvek és a digitális tartalmak.

Pölöskeiné elismerőleg szólt a szakképzési centrumok felállításáról. Ezzel a lépéssel szerinte „új levegőt” fújtak a szakképzésbe, szerinte a centrumok gazdaságilag stabilak. – Azt a fajta rugalmasságot, amit a gazdaság elvár, a szabályozás nem követte, ezért tavaly szabályozási választ is adtunk – jelentette ki Pölöskeiné. Ezzel arra utalt, hogy a kormány úgy döntött, a vállalati igényeknek közelebb kell kerülniük az oktatáshoz, s ennek érdekében létrehoztak 20 ágazati készségtanácsot. Ezek július elsején kezdik meg működésüket – jegyzi meg a 168 Óra.

A helyettes államtitkár felidézte azt a vitát is, amely arról szólt, szabad-e az oktatást felügyelő minisztérium alól kivonni, és a gazdasági tárca alá vonni a szakképzést. Szerinte ez jó döntés volt, mert a szakképzés célja nem a hátránykompenzáció, a szegény gyerekek helyzetének megoldása, hanem a gazdaság kiszolgálása.

A „25 éves a szakképzési törvény – Korszakos változások – Új irányok” címmel megrendezett keddi konferenciáról a 168 Óra közöl részletes beszámolót.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.