Sorcsere lesz a kormánypárt kommunikációjában, amelynek áldozatul esik Hollik István és Budai Gyula is.
Új szereplők jelennek majd meg a Fidesz kommunikációjában Hollik István és Budai Gyula helyett, mert ők nem jutottak be az Országgyűlésbe az áprilisi parlamenti választáson – írja saját információra hivatkozva a Magyar Idők, bár azt nem magyarázzák el, mi köze lenne a mandátumnak a mikrofonba beszélés tudományához. Ennél azonban fontosabb változás, hogy
a párt kommunikációjában nem vesz részt aktívan a jövőben Németh Szilárd sem, mert a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára lesz a következő ciklusban.
Hasonlóan kevesebbet szerepel majd a tájékoztatásban Tuzson Bence, aki kommunikációs államtitkár helyett a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért és területi közigazgatásért felelős államtitkára lesz. Ennyi felfordulás után talán megnyugtató, hogy a tervek szerint a párt kommunikációs igazgatója továbbra is Hidvéghi Balázs maradhat, és várhatóan Kovács Zoltán lesz a jövőben is a kormányszóvivő. Utóbbi tehát biztosítja, hogy a Németh Szilárd által megszokott stíluselemeket ne kelljen teljesen mellőznünk a kormány kommunikációjában.
Arról egyelőre nincs hír, kik kapják Hollik, Budai, Németh és Tuzson eddigi feladatait.