Itthon hvg.hu 2018. május. 07. 19:50

Már Kambodzsában is téma Orbán, Handó és a magyar igazságszolgáltatás

Hétvégén a Phnom Penh Post szentelt cikket a magyar belpolitikának.

Az Orbán Viktort szélsőjobboldalinak nevező szerzők arról írnak, hogy a magyar miniszterelnöknek a múlt héten két fejfájást okozó üggyel is szembesülnie kellett. Az egyik az volt, hogy az Országos Bírói Tanács ülésén előkerült az a bizottsági jelentés, amely szerint Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke önkényesen válogatott a bírók és azok pályázatai között. (Ezt korábban bíróság is kimondta.) Még idéztek is a dokumentumból: "vezetői pályázatok elbírálásának folyamata részben az indokolási kötelezettség nem teljesítése, részben nem megalapozott indokokra történő hivatkozás miatt nem átlátható".

A második ügy a következő uniós ciklus költségvetéséé, pontosabban az, hogy Brüsszel a jogállamisághoz köti az EU-pénzek lehívását. A cikkben megemlítik Orbán Viktor vejét is, akinek korábbi cége ellen vizsgálódik a közösség.

A szerzők megjegyzik: az, hogy Handó, Orbán régi barátja visszaélt a pozíciójával és belenyúlt a magas rangú bírók kinevezésébe – lojális emberekkel feltöltve az igazságszolgáltatást –, egyes bírák és ellenzéki politikusok már korábban is pedzegették, de független államigazgatási szerv még nem mondta ki. A lap idézi Vadász Viktort, a OBT egyik tagját, aki szerint 2012, vagyis a kinevezése óta most először állt ki bírók egy csapata Handó törvénytelen gyakorlata ellen.

A The Phnom Penh Postnál a BBC cikke szerint egyébként a hétvégén több vezető újságíró is felmondott, miután az új tulajdonosok kirúgták a főszerkesztőt és ki akartak vetetni egy cikket.

Az újság – a BBC szerint Kambodzsa utolsó független napilapja – korábban az ausztrál Bill Clough tulajdonában volt, ő azonban bejelentette, hogy a csökkenő hirdetési bevételek miatt megvált az újságtól. A vevő Sivakumar Ganapthy maláj üzletember, aki egy olyan PR-céget is vezet, amely megbízást kapott a kambodzsai kormánytól.

A sajtószabadságot féltő hangok az utóbbi időben jelentősen felerősödtek a délkelet-ázsiai országban, a Riporterek Határok Nélkül – amely Magyarországról is szomorú bizonyítványt állított ki nemrég – azt közölte: a kormány nyílt háborút hirdetett a független médiumok ellen, hogy így biztosítsa be a győzelmét a júliusra kiírt választásokon.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.