Itthon Gergely Zsófia 2018. április. 18. 11:38

Évekig Soros alapítványa pénzelte a sorosozó Schmidt Máriát

Gergely Zsófia
Szerzőnk Gergely Zsófia

A Nemgogol blognak sikerült megtalálnia a világhálón Schmidt Mária egy olyan archív önéletrajzát, amiből egyértelműen kitűnik, milyen sokat köszönhet Soros György pénzügyi támogatásának. Ugyanis éveken élt és kutatott történészként olyan ösztöndíjakból, amelyeket Soros alapítványa finanszírozott.

Így különösen pikáns, ahogy múlt héten a tulajdonába került Figyelő című hetilap Soros embereit listázta botrányos módon. Miközben ezek szerint a Terror Háza Múzeum főigazgatóját, egyben állami pénzzel kitömött kormánybiztost évekig finanszírozta az üzletember szervezete. „Annak a Soros Györgynek a pénzén, aki a nácik elől elmenekült, és annak a Ránki Györgynek a tanítványaként és felkaroltjaként, akit Auschwitzba hurcoltak, onnan túlélőként szabadult, Schmidt Mária ma zsidózik és sorosozik” – olvashatjuk.

Az önéletrajzából azóta eltűntek a Sorosra utaló részek, ami korábban állítólag még szerepelt többek közt a XX. Századi Intézetnél. A megtalálta archív cv az intézet oldaláról már nem elérhető, csak keresőoldalon keresztül. Itt megnézheti, pontosan mit köszönhet a tele szájjal sorosozó kormánybiztos Soros György alapítványának.

Update: Schmidt szerint egy másik oldalon végig fenn volt, hogy Soros támogatta

Schmidt Mária alapítványa, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány délután közleményben reagált a blog állításaira, ebben azt írják, hogy a kormánybiztos-főigazgató hivatalos web- és Facebook-oldalán elérhető önéletrajzban szerepel a Sorostól kapott támogatás.

Ezért hazugságnak nevezik, hogy a kormánybiztos „önéletrajzából eltűnt volna az MTA-Soros Alapítványtól kapott támogatásának ténye”, ez „az alaptalanul vádaskodó és végletesen elfogult cikk írásakor is elérhető volt”, csak a blog szerzője "hanyag" volt és ezt nem olvasta el.

A blog egyébként maga is utal egy Wikipedia szócikkre, ahol szerepel kormánybiztos Sorostól kapott támogatása, maga az írás sokkal inkább arról szólt, hogy innen jutott el oda, hogy lapjában nyilvánosan nekimenjen és listázza "Soros embereit".

Schmidt Mária, Soros ösztöndíjas
Fülöp Máté
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 19. 20:15

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Hamarosan fogadja III. Károly, hogy átadja neki a királyi udvar költészeti díját, de vajon kell-e cilindert viselnie? És miért nem jár pénz a díjjal? A magyar származású költő-műfordítóval a brit uralkodó versolvasási szokásairól, a költők anyagi megbecsüléséről és arról is beszélgettünk, hogy miért hagyta abba Krasznahorkai angolra fordítását.