Csaknem 1,3 milliárd forintot osztottak szét eddig jutalomként a Miniszterelnökségen az uniós támogatáslehívások felpörgetésére előírt tervek teljesítéséért. És ez még csak teles összeg harmada – írja a 24.hu.
A lap közérdekű adatigénylés nyomán tudta meg, hogy az 1 milliárd 255 millió 990 ezer 958 forint bónuszból 642-en részesültek, vagyis átlagosan közel kétmillió forint pluszt kaptak a kancellária érintett dolgozói.
Ez nem a jutalom teljes összege, csak a tavaly június 30-ig mért teljesítmények alapján kifizetett pénz, ami legfeljebb 8 havi bérnek felel meg. A maximális bónusz akár 24 havi bérnek megfelelő összeg is lehet a hivatalos nevén céljuttatás feltételeit megszabó tavaly áprilisi kormányhatározat szerint, vagyis akár további 2,6 milliárd forintot is szétoszthatnak Lázárék a dolgozóik között.