Egy évvel ezelőtt, 2017. április 6-án ezt írtam ezen a helyen:

"A jó hír tehát az, hogy semmi nem válik visszafordíthatatlanná a 2018 utáni négy évben. A rossz hír meg az, hogy tényleg ezek fognak még itt négy évig szegény hazánkban garázdálkodni. Az ellenzék nem ad magának esélyt, hogy ez ne így legyen. /…/ El lehet dönteni, hogy legitimáló erejű, tehát vállalható és vállalni érdemes választásnak tekintjük-e még azt, amit a Fidesz a maga aljas választási törvénye alapján megrendez, a legaljasabb módon döntő mértékű anyagi és médiafölényt biztosítva magának az adónkból. Ha ezt már nem tekintjük legitimáló erejű választásnak, akkor bojkott kilátásba helyezésével általános ellenzéki forradalmi tiltakozó mozgalmat kell indítani, mely reakciókényszerbe hozza az Európai Uniót, melynek szüntelen püfölt csecsén a rezsim lóg."

Hont András ugyanitt három hónappal ezelőtt érvelt nagyon alapos dolgozatban a bojkott mellett. Leszögezte: "A Fidesz választáson nem győzhető le, de ez nem jelenti azt, hogy a kormánypárt által az országra erőltetett rendszerre nem adhatnának az ellenzéki pártok megfelelő politikai választ."

Számítottam rá, hogy az élet bennünket igazol, de arra nem, hogy ennyire.

Baj, de nem az a legnagyobb baj, hogy olyan eredmény született, amilyen. A legnagyobb baj az, hogy az ország teljesen hamis képet kap önmagáról és az előtte álló alternatívák erejéről. Az ország népe úgy néz erre a választásra, mintha tükörbe nézne. Holott ez a tükör annyira torzít, mint az elvarázsolt kastély tükrei a vidámparkban. Belenéz egy karcsú ország, és azt hiszi magáról, hogy dagadt. És a véleményformálók nagyrésze és köztük persze az alternatívát képviselő ellenzéki politikusok nem fogják őt felvilágosítani arról, hogy nem is dagadt.

Arról fognak beszélni kritikus és önkritikus szellemben, hogy mit tettünk ezzel az országgal, mi történt velünk, mit csináltunk rosszul, hogy ilyen dagadtak lettünk? Mit is tehetnének egyebet azok a politikusok és véleményformálók, akik azzal tüzelték az elmúlt hónapokban az embereket, hogy most végre eljön az igazság napja, az ország megmutathatja, hogy milyen is valójában?

Miközben ők tudták a legjobban, hogy a feltételek és a játékszabályok mennyire irreálisak. Ki gondolja komolyan, hogy ennyire irreális feltételek mellett reális eredmény születhet? Hogy azt úgy lehet tekinteni, mint az ország akaratát? A kritikus és önkritikus szellem fölöttébb egészséges, kritikára is, önkritikára is van ok bőven, de nem lehet reális sem ez, sem az, ha a valóságtól távol álló képen és önképen alapul.

A budapesti választókerületek kétharmadát a Fidesz elvesztette. Abból a hatból, amelyet megnyert, csupán egyetlenegyet nyert volna, ha az esélytelen LMP-s jelöltre vesztegetett szavazatok kb. felét megkapja az esélyes ellenzéki jelölt. Legalább ennyire lényeges, hogy a Jobbik a fővárosban nem rúgott labdába, miközben a fővároson kívül négy szavazóból nagyjából három, a két szélsőségesen xenofób társulat, a Fidesz-KDNP és a Jobbik valamelyikére szavazott.

Tudjuk, hogy a főváros nagyon nem olyan, mint az ország többi része. De a kettőt elválasztó szakadék most sokkal, de sokkal szélesebb, mint korábban. A főváros és a vidék közötti távolság tetemesen megnövekedett. Ennek pedig aligha lehet más oka, hogy a fővárost még nem tudták fideszizálni. A vidéket igen nagymértékben sikerült információs blokád alá fogni, agymosás tárgyává és a legprimitívebb hazugságok széleskörű befogadására alkalmassá tenni; annak népét sokkal nagyobb mértékben sikerült megfélemlítéssel és kegyosztással hűbéri hierarchiába tagolni, mint a fővárosiakat.

Ez a különbség természetesen nem a fővárosi és a vidéki ember természetéből, hanem a fővárosi és a vidéki élet természetéből adódik. A sűrűségből, a méretekből adódik e a különbség, mely minőségivé válik. A fővárosi ember tájékozódási, megélhetési és rejtőzködési lehetőségei sokkal tágasabbak, a metropolisban minden személytelenebb, a személyes kiszolgáltatottság mértéke sokkal kisebb. Ebből következőleg a fővárosi eredmények sokkal kevésbé irreálisak, mint a vidékiek, bár persze az ország egészét nem tükrözhetik reálisan.

A következő évek jelentős részben a főváros fideszizálásának hadjáratáról szólnak majd. Ami ennek érdekében eddig történt (például a főváros önkormányzatának kiherélésével és vagyona nagy részének elkobzásával) az sem kevés, de, miként látjuk, még nem elég. A fővárosnak lesz oka harcolni, és meg kell védenie magát.

A világon semmi alapja nincs annak a reménynek, hogy az Orbán-érában lesznek még a mostaninál kevésbé irreális választások, hogy érdemes ilyenekre készülni, azokon részt venni, hogy számolni lehetne azzal, hogy az Orbán-érának parlamenti választások vet(het)nek véget.

Valami másra kell készülni. Valami másban kell gondolkodni. Ez nem öröm. De ez a realitás. Már nem létezik az a törvényes politikai rend, amelyet demokratáknak el kell fogadniuk és tiszteletben kell tartaniuk. Ahhoz, hogy demokratikus rendben élhessünk, a jelenlegit fel kell borítani. Ehhez kell keresni a lehetőséget, az alkalmat, az erőt.