2018. április. 02. 11:39 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. április. 02. 11:38 Itthon

Fejbe rúgás lett a vége a folyamatos zaklatásnak

Úgy megverte a barátnője zaklatóját egy férfi, hogy életveszélyt okozó testi sértés miatt indult ellene eljárás.

A szegedi diszkóban február 26-án éjszaka próbált meg ismerkedni egy nővel egy férfi. A police.hu híre szerint a vonzalom nem volt kölcsönös, a nő többször visszautasította a közeledését, a férfi azonban ezt nem volthajlandó elfogadni, így az éjszaka folyamán tovább próbálkozott. Miután a nő a párjával hazaindult, követte őket, és obszcén kifejezéseket mondott a nőre. Innentől kezdtek elfajulni a dolgok.

A nő először erre válaszul a hajánál fogva megrángatta a férfit és kísérletet tett arra is, hogy megrugdossa. Ezt követően a párja először egy közelben parkoló autónak lökte, majd ököllel több alkalommal meg is ütötte a zaklatót. A férfi az ütlegelés hatására magatehetetlenül, összegörnyedve az úttestre borult, ahol a gyanúsított nekifutásból kétszer még fejbe rúgta. A férfi súlyosan megsérült. A párt a rendőrök előállították és kihallgatták, ők pedig beismerő vallomást tettek. A férfival szemben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon életveszélyt okozó testi sértés bűntettének elkövetése, a nővel szemben garázdaság miatt indult eljárás.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.