Itthon hvg.hu 2018. március. 26. 20:30

Ismét repülők zajától szenvednek Rákoshegyen, a lakók szerint átverték őket

Rákoshegyen évek óta panaszkodnak az emberek arra, hogy méterekkel a házak felett repülnek el az utasszállítók. Most azért növekedett meg a forgalom, mert felújítás miatt lezárták az egyik kifutópályát. Tavaly is volt hasonló pályazár, akkor azzal nyugtatták a lakókat, hogy 30 évente csak egyszer van erre szükség.

Ismét pályazár miatt szenvednek az alacsonyan szálló repülőktől a főváros XVII. kerületében élők. Tavaly hónapokon át tartó felújítás miatt a gépek csak a 2-es kifutót használhatták, ezért minden le- és felszálló utasszállító Rákoshegy felett repült el, hatalmas zajt csapva.

Az RTL Híradó hétfői adásában elhangzottak szerint a lakóknak akkor azt mondták, hogy 30 évente egyszer van ilyen pályazár, erre most mégis lezárták az 1-es kifutót, szintén felújítás miatt. A forgalom így ismét megnövekedett, a lakók pedig újfent gépek zajára panaszkodnak.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója szerint azt senki nem mondta, hogy a pálya egyéb szakaszait nem kell felújítani. "Tudni kell, hogy egy működő repülőtéren nagyon sok egyéb berendezésnek is előfordulhat időszakos cseréje" - mondta.

A kerület polgármestere az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerinte sérülnek az ott élők jogai. Riz Levente azt mondta, szeretnék elérni, hogy a Rákoshegyhez közelebbi pályavég forgalmát korlátozzák, vagy ha nem, kártalanítsák a lakókat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.