Befolyással üzérkedés miatt indult büntetőügyben is felfüggesztette Szepessy Zsolt (Összefogás Párt) képviselőjelölt mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság.
Szepessy Zsoltot – aki az Összefogás Párt elnöke – március 5-én vette jogerősen nyilvántartásba jelöltként a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság az április 8-ai országgyűlési választásra.
Az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezései alapján a képviselőjelöltet is megilleti a mentelmi jog.
Ezt a Nyíregyházi Járásbíróság kezdeményezésére a számvitel rendjének megsértése miatt folyó büntetőeljárásban – ahogy megírtuk – már március 12-én felfüggesztette a Nemzeti Választási Bizottság. Abban az ügyben a 2014-es választásra felvett kampánytámogatásokkal való elszámolás szabálytalanságai miatt emeltek vádat ellene, 2016-ban.
Az NVB pénteki ülésén tárgyalta a képviselőjelölt újabb mentelmi ügyét. Ebben a Nyíregyházi Törvényszék kezdeményezte a jelölt mentelmi jogának felfüggesztését, mert tavaly szeptemberben a Nyíregyházi Járásbíróság Szepessy Zsoltot befolyással üzérkedés és hamis magánokirat felhasználása miatt négy év börtönbüntetésre ítélte. Ebben az ügyben a bíróság szerint Szepessy Zsolt pénzért csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de végül egyetlen honosítási eljárást sem indított el.
Az ügy fellebbezés nyomán került a Nyíregyházi Törvényszék elé, amely a jelölt nyilvántartásba vételének jogerőre emelkedésekor felfüggesztette az eljárást és kezdeményezte a mentelmi jog felfüggesztését.
Az NVB értesítette a döntésről Szepessy Zsoltot, aki az ülésen nem vett részt.
Az NVB 14 igen, 5 nem szavazattal felfüggesztette Szepessy Zsolt mentelmi jogát ebben az ügyben is, figyelembe véve, hogy a büntetőeljárás tárgyát képező cselekmény az idei országgyűlési képviselő-választás kiírása előtt történt és a büntetőeljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással.
Az NVB határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.