Itthon hvg.hu 2018. március. 23. 22:07

Kis híján kisiklattak egy Ausztria felől érkező vonatot, nyomoz a rendőrség

A vonat nekiütközött a csatornafedélnek, tolta valameddig, de nem siklott ki, anyagi kár nem keletkezett.

Csatornafedelet tettek a sínre a Sopron-Ebenfurt vasútvonalon, a rendőrség vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt nyomoz – közölte a rendőrség péntek este.

Ismeretlen tettes vagy tettesek pénteken 12 óra után egy 52 centiméter átmérőjű vas csatornafedelet tettek a Sopron-Ebenfurt vasútvonal 862-es vasúti kilométerénél a sínekre. Egy Ausztria felől érkező személyvonat nekiütközött a csatornafedélnek és tíz méteren tolta maga előtt, majd kilökte a vasúti töltés mellé – olvasható a közleményben.

Az ütközés miatt nem sérült meg senki és anyagi kár sem keletkezett, a vasúti közlekedésben sem okozott fennakadást az eset.

A Soproni Rendőrkapitányság vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a bűncselekményről vagy az elkövetőkről, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok egyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.