2018. március. 21. 10:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. március. 22. 14:34 Itthon

Alkotmánybírósághoz fordultak jogvédők egy megbírságolt gyermekprostituált miatt

Anna három testvérével gyermekotthonba került, miután édesapjuk halála után elvesztették az otthonukat. Ekkor szippantotta be a szexipar, amelyből már azután sem tudott kiszállni, hogy rendeződött a lakhatásuk. A jogvédők szerint ő áldozat, és nem tud egyenesbe jönni az életbe, ha bírságok kifizetésével kell küszködnie.

Nonszensznek tartja az Utcajogász Egyesület, hogy egy 16 éves lányt büntetett meg a bíróság 50 ezer forintra prostitúcióért. Az egyesület gyűjtést indít, hogy a fiatalkorú Anna bírságát kifizessék, mert szerintük nem a lány a felelős azért, hogy az utcára került. Az 50 ezer forintos bírságot azért kapta, mert a bíró egy nyári 20 ezres bírság miatt visszaesőnek tekintette.

Anna elvesztette édesapját, anyja pedig rokkant. Nem sokkal később otthonukat is elvesztették, három testvérével pedig gyermekotthonba kerültek. Annát ekkor szippantotta be a szexipar, amiből a lakhatásuk rendeződése után sem tudott kiszállni. A bíróságot azonban nem érdekelte a lány háttere, pedig meghallgatták az anyját és a gyámhatósági iratokat is látták – derül ki az egyesület oldaláról, illetve a 24.hu-ról.

Az egyesület hiába érvelt vele, hogy áldozat a gyerek ebben az esetben, ráadásul a társadalomra nem jelent veszélyt. Szóban fellebbeztek az elsőfokú döntés ellen, aminek indoklását az írásba foglalt végső döntés kézhezvétele után akarták megküldeni. Váratlanul azonban már a jogerős másodfokú döntést is kézhez kapták a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól, a védelem meghallgatása nélkül.

A családnak nincs pénze a bírság kifizetésére, így öt nap elzárást fog kapni a lány. Ha összegyűlne a pénz, az azonban segíthetne az ügyön a jogvédők szerint, aki az utcajogasz@gmail.com címen várják a segítők jelentkezését. (Frissítés: Az egyesület szerdán jelezte, hogy a szükséges pénz összegyűlt.)

Az ügyben az egyesület az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerintük a szabálysértési törvény gyermekeket büntető szabálya alaptörvényellenes. A gyerekek áldozatok, akiknek védelemre van szükségük, ezt az alapvető jogok biztosának jelentésével igazolják. Azt is kérik, hogy az Ab függessze fel a bírósági döntés végrehajtását, mert úgy döntött másodfokon, hogy a védelem még az elsőfokú döntést se kapta kézhez.

Hirdetés