Az RTL Híradó szerint egy biciklis szólt a rendőröknek a két holttestről. Egyelőre vizsgálják, pontosan mi történt, részleteket nem közöltek.
Két holttestet találtak Szentendre iparterülete mellett csütörtök délután, nem messze a kerékpárúttól és a Dunától. Az RTL Híradó információi szerint egy biciklis találta meg a holttesteket, ő értesítette a rendőröket.
A nyomozók csütörtök délután óta dolgoztak azon a környéken, ahol megtalálták a holttesteket a lakossági bejelentés után.
A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. Rövid közleményükből mindössze annyi derül ki: nem zárható ki, hogy bűncselekmény történt, ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.
Pénteken kora délután fejezték be a helyszínelést. A nyomok alapján azt a kis épületet vizsgálhatták át, ami néhány méterre található a bicikliúttól. A nyílászárók már nincsenek meg, a falakat graffitisek firkálták össze, bent pedig mély akna található. Valószínűleg itt voltak a holttestek régóta.
A rendőrök szerint további vizsgálatok kellenek annak megállapításához, pontosan mi okozta a két ember halálát.