Itthon hvg.hu 2018. március. 13. 12:13

Együtt: a rejtélyes Kósa-szerződés a fideszes pénzkimentés része volt a brókerbotrányok idején?

Berkecz Balázs Együtt-politikusnak gyanús, hogy épp a brókerbotrányok idején bízta meg a rejtélyes megbízó Kósát az állampapírok vásárlásával.

Berkecz Balázs, az Együtt politikusa szerint a Fidesz által megszerzett pénz lehetett az az 1300 milliárd forintnyi euró, amelyet valaki Kósa Lajos kezelésére bízott a Magyar Nemzethez eljutott állítólagosan hiteles közjegyzői dokumentum alapján. Kósa úgy emlékszik, egy német nő próbálta rábízni öröksége kezelését. De állítja, sosem vásárolt állampapírt. És elismerte, járt már Tóth Ádám közjegyző irodájában, aki a szerződést megkötötte. A szerződés 2013-ban készült, a 2015. februári módosítás az állampapír-vásárlásról rendelkezik.

Berkecz felhívja a figyelmet, hogy 2015 elején épp a Buda-Cash- és Quaestor-féle brókerbotrányok zajlottak. Berkecz elmélete szerint, mivel a kormány már hamarabb tudott egyes brókerházak csődjéről, megindulhatott bizonyos pénzek kimentése. Az Együtt úgy számolja, a Fidesz 12 ezer milliárd forint közpénzt síbolt el 2010 óta, ennek egy része lehet a letéti számlán a párt szerint.

Hirdetés