2018. március. 11. 13:44 MTI Utolsó frissítés: 2018. március. 11. 13:44 Itthon

Pszichiátriai beteg okozta a debreceni kórháztüzet

Egy kórházi dolgozó sérült meg, 52 embert evakuáltak.

Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap reggel tűz ütött ki a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, ezért 52 embert kellett evakuálni. Az egészségügyi intézményt fenntartó Debreceni Egyetem azt közölte, hogy őket a kórház más osztályain helyezték el, mert az épületrészben nincs áram. 

A megyei katasztrófavédelem szóvivője szerint egy második emeleti helyiségben hat ágy kapott lángra. Az esethez nagy erőkkel vonultak ki a debreceni és a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók, akik a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával eloltották a tűzet.

M. Tóth Ildikó, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke az MTI-vel azt közölte, a tüzet vélhetően egy pszichiátriai beteg okozta, aki felgyújthatta az ágyát.

Az eset során egy kórházi dolgozó megsérült, őt füstmérgezéssel a kórház sürgősségi osztályán ápolják. A betegek közül senki nem sérült meg. A tüzet az okozhatta, hogy a beteg nem a kijelölt helyen dohányzott. A szabályozás szerint ugyanis a kórházak többi osztályával ellentétben a pszichiátriai osztályokon - terápiás okokból - a kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás - ismertette a sajtófőnök.

Hozzátette: az információk szerint a beteg, aki a tüzet okozta, elszaladt, de az intézmény területét nem tudta elhagyni.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.