2018. március. 07. 19:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2018. március. 07. 19:12 Itthon

A szakértő szerint súlyos probléma van a Kolozsvár-Budapest gyorsvasút ötletével

A Pro Infrastruktúra Egyesület alelnöke szerint rendkívül költséges beruházásról van szó, ami ráadásul nulláról induló fejlesztést igényelne, a meglévő infrastruktúra ugyanis nem bővíthető ilyen formában. Az sem világos, honnan lenne rá elegendő utas.

Szijjártó Péter korábban arról beszélt, hogy a magyar kormány egymilliárd forintot különített el egy Budapest és Kolozsvár között építendő gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. Erről a román közlekedési miniszterrel való találkozó során beszélt a külügyminiszter - idézte fel a Pénzcsinálók című lap.

Csakhogy egy szakértő szerint egy ilyen, Budapest, Kolozsvár és Bukarest között építendő gyorsvasút ötlete, annak hasznossága rengeteg kérdést vet fel, a fejlesztés ötletével kapcsolatban nem mellesleg súlyos problémák merülnek fel Ionuț Ciurea, a Pro Infrastruktúra Egyesület alelnöke szerint.

Ciurea elmondása szerint a gyorsvasút rendkívül sokba kerülne, ráadásul nulláról kellene felépíteni, a meglévő infrastruktúra ugyanis nem bővíthető ilyen formában.

Ciurea szerint mindenek előtt egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére van szükség, amelynek azt is be kellene mutatnia, hogy miért lenne hasznos egy ilyen jelentős mértékű beruházás - olvasható a Pénzcsinálók szemléjében.

"Nem világos az, hogy honnan lenne annyi utas, akik használnák ezt a gyorsvasutat, és Kolozsvár - Bukarest távolságon miért választaná valaki ezt, és nem repülős közlekedést például?" - tette fel a kérdést Ciurea.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.