Itthon hvg.hu 2018. március. 04. 21:56

Újabb törvénysértésről beszéltek a Czeglédy melletti tüntetésen

Szimpátiatüntetést rendeztek Czeglédy Csaba mellett Budapesten, a Szabadság térem néhány száz ember részvételével.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A tüntetésen Magyar Fruzsina, Lendvai Ildikó, Ara-Kovács Attila és Iványi Gábor szólalt fel, valamint a szombathelyi ügyvéd, Szendrő Németh Tamás. A tiltakozók szerint koncepciós eljárásról van szó.

Mécs Imre egykori szocialista képviselő felolvasta Sándor Zsuzsa cikkét, amelyet szombaton a blogján jelentetett meg a korábban ügyészként és bíróként dolgozó jogász - adta hírül a Magyar Nemzet. A cikk szerint mindenképpen törvénysértés történt a Czeglédy Csaba ellen folyó eljárásban. Másodszor elvileg már egy másik büntetőügy miatt vették őrizetbe, nem amiatt, amely miatt mentelmi jogát felfüggesztették, márpedig a mentelmi jog felfüggesztése csak egy konkrét ügyre szólhat. Ha viszont ugyanazért az ügyért vették őrizetbe, az is jogszerűtlen Sándor Zsuzsa szerint, hiszen egy ügyben arra csak egyszer van lehetőség.

Az MSZP szombathelyi jelöltjét 6 milliárd forintos csalással vádolják, nyolc hónap előzetes után egy napot volt szabadlábon, ám a Nemzeti Választási Bizottság Polt Péter legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette a mentelmi jogát. A szabadlábon eltöltött néhány óra alatt a politikus-ügyvéd több nyilatkozatot is adott, és abban azt mondta, hogy ha a börtönben bármilyen terhelő vallomást tett volna Gyurcsány Ferencre vagy Botka Lászlóra, akkor kedvezően bírálják el az ügyét.

A közösségi médiában meghirdetett rendezvényen több ellenzéki politikus is megjelent, ott volt az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a DK-s Varjú László és Vágó István is.

 


Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.