Miután beszámoltunk arról, hogy egy keszthelyi gimnáziumban élő állatokat is boncoltak biológia szakkörön, a tankerület válaszolt kérdéseinkre az ügyben lefolytatott vizsgálat alapján. Az állami fenntartó szerint a szakkört vezető tanár elismerte, hogy "néhány foglalkozáson" nem a leadott pedagógiai munkaterv alapján járt el. Ezért saját kérésére megszüntették tanári jogviszonyát.
Csütörtök reggel jelent meg cikkünk arról, hogy különféle állatokat boncoltak a keszthelyi Vajda János Gimnázium biológia-szakkörében, és az is előfordult, hogy élve daraboltak kiscsibéket a diákok. Minderről többek közt egy birtokunba került videó alapján számoltunk be, a foglalkozásokra már 13 éves kortól jártak gyerekek, sőt a szomszédos katolikus általános iskola tanulóit is bevonták.
Amint elkezdtük felderíteni az ügyet, és megkerestük információinkkal a tankerületet, azonnali vizsgálatot ígértek, csakhogy nem sokkal később a szakkört vezető tanár hirtelen távozott az iskolából. Ezt több forrásból is ellenőriztük, de a Nagykanizsai Tankerületi Központ nem erősítette meg, ahogy a vizsgálat eredményéről sem kaptunk tájékoztatást kérdéseinkre.
Cikkünk megjelenését követően, csütörtök délután megérkezett Magyar Ferenc tankerületi igazgató válasza, e szerint az átfogó vizsgálat során "a tanár elismerte, hogy néhány szakköri foglalkozáson, nem a leadott pedagógiai munkatervben leírtaknak megfelelően járt el".
Azt nem részletezik, hogy ez az élve boncolt kiscsibékre vonatkozik-e, illetve a többi "kémiai kísérletre", ahogyan ezt nevezték.
Utólag megerősítették, hogy a tanár valóban már közben távozott az intézményből a saját kérésére. "A pedagógus a vizsgálat ideje alatt kérte közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését, melyhez az intézményvezető és a fenntartó Nagykanizsai Tankerületi Központ is hozzájárult" - közölték.
"A köznevelési intézmény a jövőben is mindent megtesz az oktatás magas színvonalának megőrzése, a szakmaiság érvényesülése és a jogszabályok maradéktalan betartása érdekében.A pedagógus távozása az intézmény munkájában nem jelent fennakadást. Szörényi Zoltán intézményvezető, és Varga Anikó, a Tankerületi Központ keszthelyi telephelyvezetőjének tájékoztatása szerint helyettesítéssel megoldott a tanórák megtartása" - tették hozzá.
Az eredeti cikkünket teljes terjedelemben itt olvashatja el!