Az elmúlt négy évben szakpolitikai kérdéssé vált a menekültek és gazdasági bevándorlók kezelése, valamint a határvédelem. Cikksorozatunk első részében felvázoljuk, hogyan robbant be (a Jobbik által!) a köztudatba a migrációs válság, hogyan talált Orbán Viktor új értelmet politikájának, és hogyan maradt velünk a para akkor is, amikor újra egyedül maradtunk az országban.
Az elmúltnyolcév kapcsán végzett számvetésből nem maradhat ki a migrációs politika, holott az első öt esztendőben azt sem tudtuk, hogy Magyarországnak kell olyan. A rezsicsökkentés szőnyegbombázása után ki gondolta volna, hogy a harmadik Orbán-kormány legfontosabb politikai üzenete a menekültválsághoz és a nagy migrációs mozgásokhoz kapcsolódik? Érdemes felidézni, mi történt ebben a négy évben ezen a téren. Olyan események, intézkedések sora zajlott le, amelyek hosszú ideig markánsan befolyásolták a magyar politikát és a nyilvánosságot, és amelyre továbbra is túlélését alapozza a fideszes hatalom.
2014 nyarán már mind Európában, mind Magyarországon érezni lehetett, hogy megnőtt a menedékkérők száma. Míg korábban, a 2000-s években évente két-háromezer, magát menekültnek mondó személy érkezett (amely szám hallatán sokan ma már jeges szorítást érezhetnek a mellkasukban), 2013-ra számuk megkilencszereződött, 2014-re pedig már 42 ezerre emelkedett. A 2011-ben kitört szíriai polgárháború menekültjei és az évtizedek óta háború sújtotta övezetben élő afgánok mellett koszovóiak érkeztek nagy számban. A semmilyen menekültstátuszban nem reménykedhető balkáni migránsok száma 2014-ben elérte a 22 ezret.
Orbán csak kopírozott
A jelenségre először nem Orbán Viktor ugrott rá, ahogy csodálói szeretik hangoztatni. A Jobbik találta meg elsőként a témát. A kormány 2013-ban megnyitotta ugyanis a vámosszabadi menekülttábort, ami ellen a helyi Jobbik tiltakozást szervezett: "felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal álljon el ettől az ötlettől". (...) "főként koszovói, pakisztáni és észak-afrikai menekültek érkeznének ide. A tábor nyílt lesz, tehát a menekültek kedvük szerint ki-be járkálhatnak majd". Ez a tábor egyébként a mai napig üzemel. A Jobbik jó helyen próbálkozott, a Political Capital idegenellenességet mérő politikai indexe szerint a magyarok 12 százaléka volt fogékony akkor az idegenellenes, szélsőjobbos ideológiára.
Érdemes felidézni, mit mondott akkor a kormány alá rendelt bevándorlásügyi hivatal regionális igazgatója, Kovács Gyula a Kisalföld tudósítása szerint:
„a Győr melletti községhez közel nyílt befogadóállomás lesz, vagyis olyanokat szállásolnak el ott, akik nem jelentenek kockázati tényezőt”.
Ma már elképzelhetetlen szavak egy állami, bevándorlásügyi hivatalnok szájából.
A nagy fordulat 2015. január 7-éhez fűződik. Ekkor érte a Charlie Hebdo szerkesztőségét terrortámadás Párizsban, amikor két, a francia fővárosban született, de migrációs hátterű testvér, Saïd és Chérif Kouachi gépfegyverekkel megölte a szatirikus, politikailag kifejezetten inkorrekt lap 12 munkatársát, és megsebesített 11-et.
A Jobbik, amelyben ekkor még hangadó volt például a „rikárdózó” Novák Előd, azt írta a hvg.hu-nak, ez egy tendencia kezdete, és Európára ki kell tenni a megtelt táblát. Vona Gábor pedig elítélte a terrortámadást és a Charlie Hebdót is: „A gyilkosok fegyveres terroristák, a lap szerkesztői pedig a szavak terroristái”, írta ki a Facebookra.
Orbán ez idáig mellékes témaként kezelte a menekülthelyzetet, a tragédia hetében tartott Kossuth rádiós interjújában az utolsó témaként beszélt a témáról. Rossznak tartja az európai bevándorlás-politikát, de szerinte
"nem ízléses dolog ma az ész hangján beszélni, amikor még a lélek van megrendülve".
Igaz, más szellemben beszélt a tragédia emlékére január 11-én tartott nagy párizsi megemlékező séta előtt:
"a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont".
Őcsény előtt nem sokkal még volt magyaros vendégszeretet
Már ekkor kavarta a fogalmakat a Fidesz: gazdasági bevándorló (mondjuk a leginkább a szegénység elől menekülő a koszovóiak) és háborús övezetből érkező szír, afgán, iraki egy kalap alá volt véve. Ahogy elmosta az épp érkezők helyzetét és problémáit a többedik generációs bevándorlók beilleszkedési nehézségeivel, bizonyos esetekben radikalizmusukkal.
De milyen is volt ekkor a magyar migrációs szabályozás? Elég szigorú, a hozzánk érkezőket nem nagyon invitáltuk integrációra, panaszkodtak is eleget a hvg.hu-nak. Végeredményben a menedékkérők töredéke kapott valamiféle nemzetközi védelmet (menekült-, oltalmazotti vagy befogadotti státuszt): 2013-ban 19 ezerből 360-an, 2014-ben 42 ezerből 535-en. A menedékkérelem elbírálása lassú volt, sokan indokolatlanul kerültek menekültügyi őrizetbe, amit elvileg csak a legszükségesebb esetben kéne elrendelni, nálunk ez sokszor az első lépés volt a menekültügyi eljárásban. Az állam nem könnyítette meg a már státusszal rendelkező menekültek családegyesítését.
A 2000-es évek elején a hivatali szigor mellett az ország még befogadónak mutatkozott a pozitív elbírálásban részesült idegenekkel: egy Ráckevére költöző menekült arról beszélt a hvg.hu-nak: „a szomszédjaim süteménnyel vártak, jött a polgármester is, a helyi lap még interjút is készített velem”. Ez különösen Őcsény fényében tanulságos: ott 2017-ben a Migration Aid üdültetett volna oltalmazottakat, de helyben hisztéria alakult ki emiatt, lemondott a helyi polgármester, rongálással próbálták meg elrettenteni az érintett ingatlantulajdonost, és Orbán Viktor is helyeselte a törvénysértésig fajuló ellenállást.
A menekültügyi nyílt szállások mindazonáltal korábban sem voltak nagyon komfortosak, amit egy koszovói menekültnek meg is magyarázott az azóta bezárt debreceni tábor vezetője: „Ha minden tökéletes lenne, annyi menekültünk lenne, hogy nem győznénk őket". (És ekkor még sehol nem volt a körmendi téli sátras „megoldás”.)
A menekültek integrációjára EU-s stratégia kötelezi az országot, ezért tessék-lássék módon volt valamiféle integrációs terv, de nem túl hatékony. A menekülteknek a státuszuk megkapása után két hónapon belül el kellett hagynia a tábort, és kétéves integrációs szerződést kötött vele a menekültügyi hivatal. Ez egy először havi 90 ezer forintos, majd egyre csökkenő havi támogatást nyújtott nekik, ami a második év végére 25 ezer forintra csökken. Ez alatt az idő alatt kellett volna a menekülteknek megteremteni a beilleszkedés alapfeltételeit: lakhatást, munkát intézni, és megtanulni valamennyire magyarul (igaz, az ingyenes nyelvtanulást nem biztosította az állam).
A szerződést 2013-ban vezették be, és 2016 nyarán szüntette meg a kormány. Ebben a menekülteknek is sok mindent kellett vállalniuk, könnyű volt elveszíteni a szerződés jogosultságait. A kiskorúakat megilleti az állam gondoskodása: Károlyi István Gyermekközpont Kísérő Nélküli Kiskorúak és Migráns Fiatalok Otthonában élhettek és a Than Károly Ökoiskolában tanították őket – a fóti otthont most bezárják, még mindig nem tudni, hova kerülnek a gyerekek, szóba került az Aszódi Javítóintézet, amitől a gyerekvédelmi szervezetek frászt kaptak.
Senki nem mer a kerítéshez nyúlni
A menedékkérők és menekültek jelentés része nem is maradt Magyarországon. 2015 nyarára aztán a durvuló szíriai harcok miatt egyre több menedékkérő érkezett az országba. Innentől hónapokon át valóban akut menekültválságról beszélhettünk. Az állam nem állt a helyzet magaslatán, nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A menedékkérők jellemzően Röszkénél lépték át a határt, majd Szegedről 1-2 nap után elirányították őket az országban lévő befogadóállomásokra. Jöttek közben a zöldhatáron és csempészek kamionjaiban. Valósággal özönlöttek. Mindezt úgy, hogy magyar nyelvű határozatokat kaptak, és alig volt bármiféle tájékoztatás – ételt-italt pedig elvétve kaptak. Az áldatlan állapotokra a civilek reagáltak a leggyorsabban, a szegedi MigSzol mellett Budapesten és szerte az országban egyre több helyen alakultak csoportok a pályaudvarokon rekedt, sokszor zavarodott emberek megsegítésére: élelmiszeradományokat, ruhát, hálózsákot, gyógyszert gyűjtöttek, jogi és egyéb információkkal igyekeztek ellátni az érintetteket.
Ekkor következett el a végéhez közeledő ciklus legfontosabb döntése. A vasfüggöny lebontása után 26 évvel 2015 júniusában a kormány úgy döntött, a déli határon kerítést épít. Az elsőre őrültnek ható intézkedés azóta a magyar politika szinte konszenzusos sarokköve lett, nincs már senki, aki a kerítéshez hozzá merne nyúlni. Júliusában a kabinet megszigorította a jogi szabályozást (lerövidítette a menedékkérelmi elbírálási határidőket), és megkezdte a fizikai határzár megépítését – 2015 szeptemberétől a kerítésen való belépés bűncselekménnyé lett.
A déli határszakaszra levezényelték a hadsereget is. Szerbiát menekültügyi szempontból biztonságos harmadik országgá minősítették, ami azért volt szükséges, hogy ide vissza lehessen toloncolni az onnan érkező határátlépőket. 2015 szeptemberére pár megyére kihirdette a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, aminek segítségével könnyebben lehetett a kerítésépítést lefolytatni – nem kellett közbeszerzést hirdetni, könnyebb volt kisajátítani területeket. Ezt akkor lehetett elrendelni, ha egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja a belépő menedékérők száma.
Európa fenegyereke
Miközben Magyarország kormánya bekeményített, Oroszország beszállt a szíriai háborúba. Innentől mindenkinek tudnia kellett, hogy a szíriai háború nem megoldódik, hanem még véresebbé válik. A török táborokban vagy még otthon vegetáló szíriai tömegek pedig azt látták, hogy a Budapestről elkeseredésünkben gyalog Ausztria felé induló menekültekért buszokat küldenek a németek, Angela Merkel megnyitja országa határait, és a müncheni pályaudvaron a polgárok tapsolnak az érkező tízezreknek. Orbánnak és Merkelnek egyaránt meghatározó pillanat volt ez karrierjükben. A magyar kormányfő a menekültválság tekintetében Európa fenegyereke lett, ami szerepbe láthatóan beleszeretett az elmúlt három évben. És mivel ez belpolitikai hasznot is hozott, a menekülthullám 2016 tavaszi elcsendesedése után is folytatta a háborús retorikát.
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet az egész országra kiterjesztették 2016 márciusától, és azóta is érvényben van – holott ekkor kötötték meg az EU–török paktumot, ami az áradat útját állta. Később megváltoztatták az elrendeléséhez szükséges feltételeket, most már gyakorlatilag a kormányra van bízva, meddig tartja fent – legutóbb idén február 16-án hosszabbították meg újabb fél évvel. A határkerítés építésének indoka az volt, hogy senki ne lépjen illegálisan az országba, mindenki szabályosan, a törvényeket betartva kérjen bebocsátást – mára eljutottunk oda a kormányzati megnyilatkozások sorában, hogy egy bevándorló se léphessen be az országba. A szerb határszakaszon 2015. szeptember 14-én este lett kész a kettős határzár, ekkor zárták le a sci-fi filmbe illő gyodavagonnal a vasutat, október 15-re állt a horvát határon is a kerítés.
A magyar menekültügy legsötétebb időszaka
Mindezek mellett a kormány 2015 nyarától nemzeti konzultáció indított, és óriásplakátos kampányt „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”, „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat”, illetve „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket” szövegekkel. A migrációs témájú konzultációk és kampányok innentől kezdve egymást érik.
2015-ben 177 135 menedék kérelmet nyújtottak be Magyarországon, ez 2016-ra 29 432-re esett vissza. Ebből 121 ezer érkezett szír, iraki vagy afgán személytől. A kormány 2016-ban elkezdte bezárni a befogadó állomásokat: megszűnt a debreceni, a régóta jól működő bicskei tábor, épp arra hivatkozva, hogy nincs elég lakó (a válsághelyzet persze továbbra is fennállt).
Ugyanakkor megnyílt 2016 áprilisára elkészült a körmendi ideiglenes befogadóállomás, egy sátortábor, ahová még 2016 decemberében, a mínuszok idején is vittek lakókat a bezárt bicskei táborból – az egyik legsötétebb fejezete ez a magyar menekültügyi politikának. A kert végében ott az osztrák határ, a táborban pedig fafűtéses kályhákkal kell fűteni a lakóknak, hogy ne fagyjanak meg. "El akartak pusztítani minket", vallott az érzéseiről egy lakó, aki három zokniban és négy kabátban ülve is fázott. A tábort végül 2017 áprilisában bezárták.
2016 nyarától kezdve megszaporodtak a határon történt hatósági erőszakról szóló beszámolók, a világ számos sajtóorgánuma mutat be állítólagos magyar egyenruhásoktól származó sérüléseket Szerbiában tartózkodó sértetteken. A Belügyminisztérium tagadja az érintettséget, igaz, két ügyben eljártak, retorziók születtek.
2016 júliusától kezdve a határtól számított 8 km-es körzetben elfogott határátlépőket habozás nélkül visszadobják Szerbiába, 2016 tavaszától pedig börtönszerű, csak Szerbia felé nyitott tranzitzónákban lehet menedékkérelmet beadni, ezek naponta eleinte 5-5 főben maximálják az új jelentkezők számát, ez 2018 elejére napi 1-1-re módosul. (Két másik tranzitzóna a horvát határon használaton kívül áll.) A tranzitzónában fogva tartás jellegű a helyzet, ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is így látja, ami miatt két bangladesinek sérelemdíjat ítélt meg 2017 márciusában.
A kormány emellett többször kijelentette, hogy nem vesz vissza a dublini eljárás szabályaiból adódóan nálunk regisztrált, de időközben tovább utazott menedékkérőket, mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen lefolytatni annak az 1300, nem hozzánk érkezett menedékérőnek az eljárását, akiket az Európai Tanács Belügyminiszterek Tanácsa döntése érdekében kéne Magyarországra hozni – ebben az ügyben kvótapert indítottunk a jogszabály megszületésének körülményei miatt, amit elvesztettünk. Most az ügy kötelezettségszegési per tárgya.
Aki segít, azt zaklatják
A kormány 2015 óta folyamatosan és egyre jobban támadja a menekültekkel foglalkozó civil szervezeteket, már 2015 nyarán felmerült a Soros-vád a Migration Aid és egyéb szervezetekkel kapcsolatosan. A Stop Soros törvénycsomag ezt tetőzi be: immáron belügyminisztériumi engedélyhez kötné bármilyen menekültekkel foglalkozó szervezet létét is.
A 2018-as választási kampányban a kormányt már az sem érdekli, hogy a (minimális számú) menekültek integrációja a stratégiában foglalt és vállalt feladata, miután kiderül, hogy 1300 menedékkérő kapott oltalmazotti státuszt 2017-ben, visszavonták a 2017 decemberében kiírt belügyminisztériumi MMIA-pályázatokat, ami az integrációban segítette volna az elismert menekülteket, oltalmazottakat – ez az évente 10 milliárdos összeg EU-s pénz.
Többek közt migrációs ügyekhez kapcsolódóan a kormány 2017-ben 65 milliárdot költött el kampányokra, hirdetésekre, ami 2015-ben még „csak” 25 milliárd volt. 2017-ben 12 milliárd forintot költött a kormány csak a Soros-kampányra. Menekültügyre 2014-ben, amikor még bőkezűbbek voltak a szolgáltatások, és 42 ezer ember kért menedéket, 2,6 milliárdot költött a kormány, a 2014–20-as EU-s költségvetési ciklusban pedig 2,5 milliárd érkezik az EU-tól. A kormány 270 milliárdot költött a határkerítéssel és határvédelemmel kapcsolatosan, ezt az Európai Bizottságtól felerészben szeretné visszakapni, igaz, a kerítés építéséről nem az EB-vel közösen döntött, hanem egyoldalúan.
A kormány négy év alatt felkorbácsolta az idegengyűlöletet, amely a Tárki felmérése alapján 2010 óta folyamatosan nő, 2016 végén pedig rekordot döntött, és megelőzte a mérlegelők, addig mindig nagyobb tömegét. 2010-ben még a magyarok 12 százaléka volt idegenbarát, 2016-ra 1 százalékra csökkent ez a szám. A kormány fő politikai mondanivalója a bevándorlókkal, menekültekkel szembeni félelemkeltés lett, ez az új rezsicsökkentés. És ez kapott komoly léket a hódmezővásárhelyi választáson, a szerb-magyar határon húzódó kerítés közvetlen közelében.
Cikkünk következő részében a pártok menekültpolitikáját igyekszünk bemutatni, és a kvótaharc állását a vesztes népszavazást követően.
